Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Úszott az Erőd

Szöveg: Búz Csaba hadnagy - Kálmánfi Gábor |  2015. július 4. 16:05

Több mint 300 katona, honvédségi közalkalmazott, és katonasulis diák teljesítette a 14. Úszó Erőd tagjaként az idei Balaton-átúszás 5,2 kilométeres távját, július 4-én. A legtöbben az MH 5. Bocskai István Lövészdandár alakulatától érkeztek a Magyar Tengerhez; sőt, a dandár katona búvárjai idén betegséggel élő gyermekeknek kedveskedtek szép ajándékkal.

1595996795

Rekordszámú, azaz összesen 346 nevezés érkezett katonai részről az idei Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-átúszásra, és mivel a rendezvényt rögtön az első kiírt időpontban meg is tartják, gyanítható, hogy közülük a legtöbben valóban át is ússzák a Balatont – tájékoztatta honlapunkat, a haderő részéről a rendezésért felelős MH Kiképzési és Doktrinális Központ képviseletében dr. Eleki Zoltán alezredes, a Magyar Honvédség főtestnevelője.

A hagyományoknak megfelelően az idei Úszó Erőd „parancsnoki teendőit" is dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnök helyettes látta el, aki – mint fogalmazott – már tizenkettedik alkalommal próbál átúszni a másik partra… és eddig ez mindig sikerült is.

1595996795

„A legemlékezetesebb persze az első alkalom volt, amikor is az ember a saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen is több mint öt kilométert tölteni a Balatonban. Hiába a sok előzetes jó tanács, úszószemüveget akkor még nem viseltem, pedig a vízben lebegő finom homokszemcsék hosszabb idő alatt irritálhatják a szemet. Egy másik alkalommal pedig az időjárás tréfált meg. Akkor a szél miatt eleve kétséges volt, hogy megrendezik-e a Balaton-átúszást. Én éppen a tó közepén jártam, amikor egy erősebb szélroham elég magas hullámokat kavart" – elevenítette fel élményeit az altábornagy, hozzátéve, hogy most szerencsére nagyon sima a víz, éppen hogy csak fodrozódik. (Ennek vélhetően a távot szintén teljesítő dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, szárazföldi haderőnem főnöke is örült.)

A haderő Úszó Erődjének felderítő búvárai persze ezúttal sem a fő sodorral tartottak. Leukémiás gyermekekkel foglalkozó alapítvánnyal történt kapcsolatfelvételnek köszönhetően beteg gyermekeket húztak át katonai deszant gumicsónakon a tavon – mégpedig természetesen katonai alakzatban.

1595996795

„A csónak körül hámba kötve, egymással szinkronban húzzuk a járművet – a benne ülő személyekkel és felszerelésükkel együtt. A terhelés és a nagy táv miatt ez számunkra különleges feladatnak számít, de speciális felkészítést nem igényelt, hiszen a felderítőként, és katonai búvárként a jó fizikai állapotunk szinten tartása alapkövetelmény. A tó közepén megállunk, és élményfürdőzéssel-búvárkodással tesszük a gyerekek számára még emlékezetesebbé ezt a napot" – nyilatkozta Miklós Bence zászlós, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljának búvár-koordinátora.

1595996795

A rajtnál a véletlennek köszönhetően összefutottunk Erdei „Madár" Zsolttal, aki az UNICEF csapat tagjaként, két év kihagyás után teljesítette újra a távot.

1595996796

„A honvédség jó példa a fiatalok számára. A seregben még él egyfajta fegyelem, rend, és keménység. Ha úgy nézem, tulajdonképpen az egész élet egy nagy kiképzés, és a honvédség ehhez mindenkinek jó alapot, mintát adhat" – vélte a világ-és Európa-bajnok, profi ökölvívó.

1595996796

A balatonboglári célba érkezést követően Orosz Zoltán altábornagy emléktárggyal jutalmazta az Úszó Erődbe legtöbb katonát delegáló alakulatokat, azaz az MH 5. Bocskai István Lövészdandárt, ahonnan 26-an, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárt, ahonnan 23-an és az MH 86. Szolnok Helikopter Bázist, ahonnan 19-en érkeztek. Az Úszó Erőd legfiatalabb tagja a 2004. december 2-án született Mohácsi Richárd volt (édesapja az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál szolgál), míg a legidősebb az 1945. április 10-én született Sipos László nyugállományú ezredes.

Fotó: Búz Csaba hadnagy és a szerző