Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vakáció a forgószárnyak árnyékában

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. augusztus 2. 13:21

Két turnusban, közel száz diák töltötte a nyári vakáció egy-egy hetét az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. A tábor parancsnoka Mádi Lajos alezredes, helyettese Kiss Béla százados volt. Munkájukat mentorként a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei segítették.

1599191212
Ébresztő 06.00-kor, takarodó 22.00-kor, a két időpont között pedig katonás feladatok – az ország kilenc megyéjéből és a fővárosból mintegy száz középiskolás diák döntött úgy, hogy a vakáció egy hetét szigorú napirend által szabályozott körülmények közt, a szolnoki helikopterbázis nyári honvédelmi táboraiban tölti. Legénységi körletekben kaptak szállást, a laktanyát csak a turnusok végén hagyhatták el.

Mádi Lajos alezredes, a tábor vezetője elmondta: a diákok nagyon gyorsan „felvették a fordulatszámot", elfogadták és betartották a rájuk vonatkozó szabályokat, fegyelemsértés nem történt. Ezeknek a táboroknak egyik legnagyobb értéke, hogy viszonylag rövid idő alatt is nagyon megerősödik a fiatalok közötti bajtársiasság, amelynek köszönhetően együttműködésre képes közösséggé kovácsolódnak.

1599191212
A bázison középiskolások részére először 2011-ben szerveztek tábort, a programok népszerűségét mutatja, hogy egyre több a visszatérő táborlakó. A résztvevők jelentős része pedig olyan iskolából jött, amellyel együttműködési megállapodása van az alakulatnak. A bázis többek közt azért is lehet vonzó helyszín a diákok számára, mert egyedül itt láthatják, hogy miként is zajlik az élet egy helikopterbázison, hogyan működnek a különböző légi járművek, és részesei lehetnek a pilóták, a technikusok munkájának is. Az egyedülálló helyi sajátosságok bemutatása mellett azonban a középiskolások megismerkedhetnek a Magyar Honvédséggel, a honvédelmi kötelezettséggel járó követelményekkel, feladatokkal, a katonák szolgálati körülményeivel, valamint az önkéntes műveleti és területvédelmi tartalékos szolgálatot vállalókkal szemben támasztott elvárásokkal is.

A visszatérő diákok közt Tóth Zoltán a „rangidős". A Kinizsi Pál Gimnázium ötödik évfolyamát szeptemberben kezdő fiatalember már a negyedik alkalommal táborozott a szolnoki bázison. Általános iskolás kora óta, tudatosan készül a katonai pályára.  Az abonyi gimnáziumot is azért választotta, mert lakhelyéhez ez az iskola volt a legközelebbi, ahol katonai alapismereteket is tanulhat – a tantárgyból emelt szintű érettségit fog tenni. Angolból már megvan a középfokú nyelvvizsgája, egy év alatt németből is tervezi elérni ugyanezt a szintet, s elhatározta, hogy az orosszal is megpróbálkozik majd. Érettségi után a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára fogja beadni a felvételi lapját, hivatásos tisztként repülőgépek, helikopterek, fegyverzettechnikai eszközök üzemeltetésével szeretne foglalkozni.

1599191212
A táborok mottója a Katonai alapismeretek a gyakorlatban volt. Ennek szellemében a foglalkozásokat szinte kizárólag terepen tartották. A diákok már a megérkezésük napján meghallgattak egy szolgálati szabályzatismereti előadást, részt vettek egy alaki foglalkozáson és megismerkedtek a tereptan alapjaival is.

A második napon az álcázást és a figyelést gyakorolták, elsajátították a különböző túlélési technikákat – menedéképítés, tűzgyújtás, vízgyűjtés –, megismerkedtek a katonai járőrök feladataival, valamint leküzdötték a felderítő harci ösvény elemeit.

A szerdák lőelméleti és fegyverismereti foglalkozásokkal kezdődtek, utána pedig a Magyar Honvédségben rendszeresített kézifegyverek hatásbemutatóját nézhették meg a lőtéren. Talán ennek a napnak a programja volt a legkeményebb: délután egy 20 kilométeres járőrtípusú menetgyakorlatot kellett teljesíteniük.

1599191212
A negyedik nap közelharc-foglalkozáson, légpuska- és paintball-lövészeten mérhették össze ügyességüket és szerencséjüket a táborlakók, este pedig tábortűz melletti beszélgetéssel, az elmúlt napokban történtek felelevenítésével ért véget részükre a tábor.

Az egyhetes katonás vakáció zárásaként a légierő mindennapjaiba kaptak bepillantást a táborlakók: megnéztek egy statikus bemutatót, jártak a hangárokban és az irányítótoronyban, s részt vettek egy kiképzési repülésen is. Délután pedig dr. Koller József dandártábornok köszönt el a diákoktól. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka a teljesítménytúrán és a légpuskalövészeten kiemelkedő eredményeket elérteknek külön is gratulált.

1599191213
Mádi alezredes és segítői szerint egyébként a táborozóknak legjobban a túlélési gyakorlatok és a harcászati foglalkozások tetszettek, az intenzív reggeli torna említésekor viszont közülük sokan elhúzták a szájukat.

Fotó: Mádi Gergely bv. őrmester és a szerző