Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Valóság a virtuális tér határán

Szöveg: Snoj Péter |  2015. május 11. 8:04

Budapest után a győri ETO Parkba költözött a virtuális világ kalandorainak Mekkája, a PlayIT Show. A videójátékosok körében presztízsértékű expón ezúttal az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred és az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság hozott egy kis kézzel fogható valóságot a pixelek sűrűjébe.

1595993455

A fővárosi sikerekhez méltó látogatottságnak örvendett a győri kiállítás és játékmustra is, hiszen saját elmondásuk alapján sok ifjú már kora reggel megérkezett az ETO Park bejáratához, hogy elsőként válogathasson a nyitáskor szeme elé táruló konzolválasztékból. A legelszántabbak különjegyet váltva, a hivatalos megnyitó előtt is bejuthattak, ezzel lényeges előnyre tettek szert vetélytársaikhoz képest. Ám az arrabonásoknak köszönhetően még az is a rendezvény felé fordult, aki nem a különböző játékszoftverek felfedezését tűzte ki célul, hiszen a bejárat előtt igencsak látványos módon parkolt a rakétaezred technikáinak színe-java. A BTR-80-as páncélozott harcjármű mellett magasodott az égbe egy KUB közepes hatótávolságú csapatlégvédelmi rakéta is. Utóbbi három rakétáján mondhatni csüngtek a gyerekek, alattuk pedig izgatott felnőttek sorakoztak egy-egy közös fotóra a technikával, meg persze az azt kezelő személyzettel.

1595993455

A lánctalpas és kerekes járműveken túl az épület emeletén még számos érdekesség várta az expóra igyekvőket, így például a győri alakulat második támaszpontja. A Mistral légvédelmi rendszer szimulátorába ülve pár perc erejére mindenki eljátszhatta az égbolt pásztázását, kétségkívül elképzelve egy-egy ellenséges légi cél befogását és megsemmisítését. Azok pedig, akik fizikai állóképességükről is tanúbizonyságot kívántak tenni, szolgálatra jelentkezhettek Mosonyi József Péter törzsőrmesternél. „Egy kis testmozgással igyekszünk a mai fiatalokat kiragadni a virtuális világból", mondta érdeklődésünkre az ezred testnevelő altisztje. Az önkénteseknek a kiszabott feladatok során repeszálló mellényt kellett viselniük és egy-egy öt vagy tíz kilogrammos súlyt kellett fejük felé emelgetniük, majd pedig négyütemű fekvőtámaszokkal kellett folytatniuk. Lazításként végül zsámolyra fellépések, leugrások következtek, persze mindent meghatározott időre, értékes pontokért. A katonák minden bátor jelentkezőnek kedveskedtek egy-két aprósággal, a legjobb pontszámokat elérők plusz ajándékoknak örvendhettek. Ahogy Mosonyi őrmester fogalmazott: „Nagyon jól fogadták a megmérettetéseket, örültek, hogy egy kicsit közelebb kerülhettek a honvédséghez. Jó érzés volt látni, hogy szeretnek bennünket."

1595993455

„Pont, mint a játékban!" – hangzott el számtalan fiatal szájából, amikor az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság standja előtt kígyózó sort kivárva először ragadhatták meg a PKM géppuskát vagy az AK-63 gépkarabélyt. „Reggel óta folyamatos ostrom alatt állunk" – összegezte sikerüket Orosz László százados, a parancsnokság győri irodájának hadisírgondozásért és honvédelmi nevelésért felelős tisztje. „Nagyon sokan érdeklődnek nem csak a kiállított darabok iránt, de a katonaélet és a lehetőségek iránt is. Volt, aki a debreceni Kratochvil Honvéd Középiskolába való bejutásról kérdezett, mert oda szeretne jelentkezni."

A győri katonáknak hála, a virtuális térben méltán kapott helyet a Magyar Honvédség is, és betekintést engedtek az érdeklődő gamereknek abba a valós világba, amelynek pixelmásával játszanak nap mint nap.

1595993455

Fotó: a szerző felvételei