Várjátékok Szondi és katonái emlékére

A rendezvény Csernák János színművész szavalatával kezdődött, aki Arany János Szondi két apródja című balladáját adta elő.

A megemlékezést Drégelypalánk polgármestere, Dombai Gábor nyitotta meg, aki ünnepi beszédében elmondta: „száznegyven hős esett el 1552-ben Drégely váránál. Szondiék tizenkétezres török túlerővel szemben adták életüket a hazáért."

A polgármester hozzátette: „mi, kései utódok magunkénak valljuk ezt a hősies és drámai eseményt, ezért minden évben fejet hajtunk a védők előtt, és ennek a hagyománynak őrzését a fiatalabb generációnak is átadjuk, hogy magyarságukban megerősödve térjenek haza szüleikkel együtt".

Az eseményen Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében üdvözölte az évről évre visszatérő hagyományt és felidézte a nemzet egyik legnagyobb gondolkodójának, Széchenyi Istvánnak szavait: „csak addig él egy nemzet, amíg van hagyománya."

A tárca államtitkára a honvédelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: „Szondi igazi jó katonai vezető volt. Az előnytelen helyzet ellenére sem hagyták magára katonái négyszázötvenkilenc évvel ezelőtt. Vele küzdöttek, úgy, ahogyan ő is kitartott az utolsó leheletéig."

„1490-ig – folytatta a politikus – még félt bárki is megtámadni Magyarországot, a Fekete sereget. 1526-ban viszont a belső viszályok annyira legyengítették a hazát, hogy annak ügye elbukott Mohácsnál, és ez a helyzet évszázadokra meghatározta országunk sorsát. Ezért fontos, hogy a politikusok, akik a jelen korban döntést hoznak, felelősségük teljes tudatában tegyék azt." 

Simicskó István hozzátette: „annyit ér egy ember, mint amennyit a lelke. Jövőt építeni pedig csak úgy lehet, ha mindenkor levonjuk a történelemből a konzekvenciát".

1552-ben, Esztergom és Nógrád várainak bevétele után Drégely vára az első végvári védővonalba került, és az intenzív török előrenyomulás feltartásának feladata várt a várvédőkre.

Ebben a helyzetben lett Szondi György a vár kapitánya. A vár nem igazán felelt meg a kor hadászati követelményeinek, miután korábban vadászkastélynak használták. A helyzet még rosszabbra fordult, mert az ellátás és a fizetés egyre bizonytalanabbá vált a katonák számára.

Az ostrom kezdetén mindössze tizenhat lovas, hatvan gyalogos, egy tüzér és három várőr mellett még csaknem hetven zsoldos katona védte Drégelyt. Július 6-ra a törökök ostromgyűrűbe zárták a várat. A negyedik napon, a végső ostrom előtt Szondi máglyát rakott a várban levő értékekből, lovaitól elbúcsúzott, leszúrta őket, nehogy a török kezére jussanak. Az utolsó roham órákon át tartott, mert a védők bátran ellenálltak. Szondi hősiesen, oroszlánként harcolt csapatával, amíg a túlerő le nem bírta őket.

Az ostrom végeztével Ali basa előkerestette a kapitány testét, fejét közszemlére tette, majd ellensége vitézségét megdicsérve, katonai temetésben részesítette, sírjára pedig, vitézsége jeléül, lobogós lovaslándzsát tűzött.

Fotó: Galovtsik Gábor

(További képekért kattintson galériánkra!)