Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Végakaratuk a béke volt

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2016. május 26. 20:10

A békefenntartói tevékenység közben elhunyt katonák azt szerették volna elérni, hogy az emberiség szerte a világon békében élhessen egymás mellett. Ezért áldozták fel a legértékesebbet, az életüket. Mi ez, ha nem hősies helytállás? – hajtott fejet a békefenntartói szolgálat során életüket vesztett katonák előtt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, május 26-án, csütörtökön, Pákozdon.

A békefenntartók napja alkalmából megrendezett ünnepségen a vezérkarfőnök beszédében felidézte azt a mondatot, amely a Katonai Emlékpark Pákozd (KEMPP) területén található Békefenntartók Emlékművén látható. Mint mondta, a „végakaratuk a béke volt" jelmondat üzenete „nekünk, élőknek szól."

1596014144

„A honvédelem ügye ugyan nemzeti ügy, de a katona az, aki – Ady Endrével szólva – vigyáz a strázsán. Mi őrizzük hazánkat, értékeinket, kultúránkat. A honvédek számára léteznek példaképek, hősök, akikre emlékeznünk kell. Ám békefenntartó katonáink jelenleg is ott vannak külföldi, veszélyes műveleti területeken – tehát előttük is fejet kell hajtanunk" – hangsúlyozta dr. Benkő Tibor vezérezredes.

A vezérkarfőnök leszögezte: katonáink majdnem egy éve azért szolgálnak az országhatárok mentén, hogy megvédjék hazánkat, és azt a kultúrkört, „amelyet elődeink, és hőseink teremtettek meg számunkra, és amelyikben élni szeretnénk."

1596014145

„Nem szeretnénk, ha a mindennapjainkat itthon a félelem határozná meg. Minden katona határmenti szolgálatáról, és az őket támogató családok áldozatáról csak elismeréssel lehet szólni. Nagy kihívás és komoly megpróbáltatás mindez" – tette hozzá a vezérezredes.

A rendezvényen a megemlékezés koszorúját helyezte el az emlékműnél – többek között – dr. Benkő Tibor vezérezredes, és Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott parancsnoka is. A békefenntartás során nyújtott kiemelkedő teljesítményük elismeréseként a két tábornok elismeréseket adott át.

A megemlékezésen közreműködött az MH Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar.

1596014145

Fotó: a szerző felvételei