Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget ért az Országos Haditorna Verseny

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. április 27. 17:42

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a Honvédelmi Minisztérium a 2015/2016–os tanévben is megrendezte az Országos Haditorna Versenyt.

A középiskolás csapatok a megyei fordulókban már bizonyítottak, a győztesek az április 21-én, Budapesten tartott döntőben mérhették össze a tudásukat.
Az iskolánként négy főből álló versenyzőgárda különböző versenyszámokban indulhatott a dr. Simicskó István honvédelmi miniszter fővédnökségével szervezett bajnokságon.

1596012608

A diákok kipróbálhatták magukat tájfutásban, kézigránátdobásban, légfegyveres lövészetben és az akadálypályán. A fizikai állóképességet, ügyességet igénybe vevő feladatok mellett a középiskolások a Magyar Honvédség tevékenységével foglalkozó, illetve történelmi kérdéseket tartalmazó totót tölthettek ki. A döntő a fegyveres váltófutással zárult.

Az Országos Haditorna Versenyen induló összesen húsz csapat közül a legeredményesebb a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium csapata lett. A második helyezésért járó díjakat a Veszprém megyei Petőfi Sándor Gimnázium tanulói vehették át. A dobogó harmadik fokára pedig a Komárom−Esztergom megyei Táncsics Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola versenyzői állhattak fel.

1596012608

A győztes csapat – a honvédelmi tárca jóvoltából – július 17-21. között részt vehet az Isonzó Expressz 2016 elnevezésű történelmi élménytúrán.  A második és a harmadik helyezett középiskola tanulói és felkészítő tanáraik pedig Krakkóba utazhatnak el.

Az Országos Haditorna Verseny első tíz helyezettje:

  • 1. Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium (Hajdú–Bihar megye)
  • 2. Petőfi Sándor Gimnázium (Veszprém megye)
  • 3. Táncsics Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola (Komárom–Esztergom megye)
  • 4. Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola (Budapest)
  • 5. Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Heves megye)
  • 6. Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola (Fejér megye)
  • 7. Nagy Lajos Gimnázium (Vas megye)
  • 8. Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (Somogy megye)
  • 9. Madách Imre Gimnázium (Nógrád megye)
  • 10. Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium (Tolna megye)
1596012609

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária és Takács Katalin