Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Velence varázsa a Stefánián

Szöveg: Csorba Katalin főhadnagy |  2014. február 21. 10:31

A lagúnák és gondolák városának hangulatát idézi az az álarckiállítás, amelyet mostantól egészen február végéig csodálhat meg a nagyközönség Budapesten, a Stefánia Galériában.

A Honvéd Kulturális Központ a tavaszi kiállítási évadot egy igazán stílusos megnyitóval kezdte. Farsangi időszak lévén, bámulatos velencei álarcokat tekinthet meg a nagyérdemű, amelyek Nemes Károly őrnagy, a HM Hatósági Hivatal főtisztjének alkotásai.

1595967364

A megnyitón részt vevőket Kun Szabó István dandártábornok köszöntötte

A megnyitóünnepségen az olasz hangulatról Pálinkás László főtörzsőrmester, a Központi Zenekar zenésze és édesapja, Pálinkás Péter gondoskodott. A katonazenész ezúttal nem hangszeres tudását, hanem énekesi tehetségét mutatta be: a nyitó olasz dal után Giordani Caro mio ben és Gastaldon Musica proibita című remekműveit adta elő − óriási sikert aratva.

Az ünnepség kezdetén Kun Szabó István dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Gina Giannotti, a Magyarországi Olasz Kultúrintézet igazgatója méltatta az alkotó munkásságát.

Nemes Károly őrnagy egy velencei utazás után szeretett bele az álarcok világába, azonban mivel a maszkok készítésének titkát máig gondosan őrzik az itáliai mesterek, saját kutatásai és kísérletei alapján dolgozta ki azt a technikát, amellyel az alkotások készülnek. Első remekművét, a Zöld Jokert most láthatja első ízben a közönség.

1595967364

A papírmasé alapra készült maszkokon a legváltozatosabb díszítőelemeket találjuk

A papírmasé alapra készült maszkokon a legváltozatosabb díszítőelemeket találjuk: a pávatollak és a míves festés mellett van olyan álarc, amelyen valódi macskabajuszt használt a művész. 2009 óta már több mint ötven darab álarc került ki a kezéből. 

Fotó: Szabó Lajos zászlós