Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zeneszótól zengett a Mátra

Szöveg: Snoj Péter |  2014. november 9. 10:49

Igazi zenei kavalkád központjává vált a Mátra szívében rejtőző Recsk. Immáron tizenkettedik alkalommal rendezték meg itt a „Fúj, süvölt a Mátra szele” nemzetközi kórustalálkozót.

Az első világháború kitörésének századik évfordulójára emlékezve dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnök helyettese, Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis parancsnoka és Maruzs Roland alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály osztályvezetője – a helyi önkormányzattal közösen – megkoszorúzta a nemrégiben felújított recski emlékművet. A megemlékezés ideje alatt első világháborús katonanótákat játszott az MH Légierő Zenekar Szolnok és az Egri Obsitos Fúvószenekar.

1595982304

A koszorúzást egy rövid felvonulás követte, amelynek élén a már említett katonazenekar vezette a sort a templomi istentiszteletre. A katonazenészek a menet végén sem pihentek meg, hiszen a lelkipásztor megemlékező szavait követően felkérte a zenekart egy rövid templomi előadásra is. A csendes szentély falai között szétáradó dallamokat hatalmas vastapssal éljenezték.

1595982304

A helikopterbázis zenészei aztán az esti kórustalálkozón is kitettek magukért. Előadásuk sikerét mi sem igazolja jobban, mint, hogy a fináléjukat mindenki állva tapsolta, visszacsalogatva őket még egy, meg még egy ráadásra. Természetesen ilyen kérésnek a szolnoki légierősök sem tudtak ellenállni.

Fotók: a szerző felvételei