„A legtöbb külső szereplő számára elfogadható a jelenlegi szomáliai helyzet”

Marsai Viktor Afrika-szakértő kiemeli: az al-Shabaab nem vállalta magára a mogadishui merényletet, még annak ellenére sem, hogy az országban kizárólag ők rendelkeznek megfelelő kapacitással és tudással egy ekkora akcióhoz. „A támadásban olyan 800 kilogramm és 2 tonna közötti mennyiségű robbanószert használtak fel, ami nagyjából az a szint, amivel 1998-ban az al-Kaida az amerikai nagykövetségeket robbantotta fel Kenyában és Tanzániában" – érzékelteti az NKE Nemzetközi Kapcsolatok és Biztonsági Tanulmányok Tanszékének munkatársa. „Ugyanakkor szinte biztos, hogy nem ott robbantottak, ahol eredetileg tervezték, mivel általában kínosan ügyelnek arra, hogy a szomáliai közvélemény számára is legalizálható célpontokra koncentráljanak: jellemzően külső erőkre, illetve a Szomáli Szövetségi Kormány politikusaira, akiket a nyugati hatalmak bábjainak tekintenek. Biztosan nem akartak megölni háromszáz civilt, hiszen elsődlegesen az az érdekük, hogy szimpatizáljon velük a lakosság. Inkább arról lehetett szó, amit a híradások is valószínűsítenek: hogy a biztonsági erők meg akarták állítani a sofőrt, aki nem tudott továbbmenni, és inkább ezt a kiutat választotta. A közelben parkoló benzinszállító jármű pedig csak megsokszorozta a támadás erejét."

Marsai Viktor szerint az al-Shabaabnak nem szempont az sem, hogy a terrorakció révén ismét bekerültek a nemzetközi médiába. „Náluk nem cél az efféle jelenlét, főleg, hogy Mogadishuban komoly demonstrációkat tartottak ellenük a lakosság a barbár tett miatt."
A szervezet egyébként az elmúlt másfél évben ismét átvette a stratégiai kezdeményezést a kormányerőkkel, illetve az Afrikai Unió által az országban működtetett missziós csapatokkal (AMISOM) szemben. „A minőségi ugrást az a négy támadás jelentette 2015/16-ban, amelyet az AMISOM bázisai ellen követtek el, és századszintű erőket semmisítettek meg a rajtaütések során. Az újabb felívelés innen datálható, a szervezet a 2010-es évek elején számított utoljára ilyen erősnek. Mindehhez persze arra is szükség volt, hogy az AMISOM-ot működtető államok és a szomáli aktorok között ne legyen érdemi koordináció a csapatmozgásokról, hadműveletekről. Ezáltal az al-Shabaab gyakorlatilag szabadon tud mozogni az egyes régiók között" – mondja a szakértő.

Az AMISOM jelenleg mintegy 22 ezer katonával lenne hivatott ellenőrizni egy három Magyarországnyi területet, és decemberig tovább csökkentik a létszámot. A szomáliai kormányerők a nemzetközi kiképzők jelenléte ellenére sem bevethetők. Ilyen alapozással nem meglepő, hogy az al-Shabaab már a kenyai területekre is átvonult Szomáliából, gyakorlatilag átvitték a háborút a szomszédba is. „Azért alakulhatott mindez így, mert a jelenlegi szomáliai helyzet a legtöbb külső szereplő számára elfogadható ebben a formában. Szomália közvetlen fenyegetést a jelenlegi helyzetben csak Kenyának és Etiópiának jelent. Etiópia keményebben lépett fel velük szemben, Kenyának azonban jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy további erőket csoportosítson át Szomáliába. Etiópia fenntart egy pufferzónát a határ menti területeken, és ennél többet igazából senki sem akar jelenleg áldozni az erőfeszítések fokozására" – mutat rá Marsai Viktor.

Nem várhat segítséget a sokat szenvedett szomáliai lakosság a távolabbi hatalmaktól sem. „Az Európai Unió számára nagyon messze van Szomália, és semmiféle közvetlen fenyegetést nem jelent még úgy sem, hogy a migráció természetesen működik. Viszont az az évi néhány ezer-tízezer szomáliai, aki megindul a Földközi-tenger felé, elhanyagolható embermennyiségnek számít. Az Öböl-államok pedig egyfajta nagy játszótérnek tekintik Szomáliát, gyakorlóterepnek, ahol ideológiai-vallási alapon próbálja mindenki magához édesgetni a különböző frakciókat Szaúd-Arábiától Kataron át az Egyesült Arab Emirátusokig. Ezek az országok csak még tovább dezorganizálják a belpolitikát Szomáliában" – mondja a szakértő.

Ami az al-Shabaabot illeti, a szervezet jelenléte elsősorban regionálisnak tekinthető. „Az agendájukban szerepel a nemzetközi szál, de ezzel együtt sem gondolkodnak globálisan, még ha néha mást is hangoztatnak. A perspektíva legfeljebb Kelet-Afrikáig terjed ki, korábban kifejezetten erőltették a szomszédos államokban való működést, de szigorúan helyi alapokon. Ebben egyébként nagyon jók, százas nagyságrendben nyernek meg ugandaiakat, tanzániaiakat, kenyaiakat, sőt, ahogy említettem, Kenyában mára önálló műveleti képességet alakítottak ki. Regionalizációban tehát elég jók, viszont a dzsihadista ideológia mellett azt próbálják kihasználni, és arra építenek mindenütt, amit az ENSZ legutóbbi jelentése is kiemelt az afrikai terrorszervezetek többségéről. Az al-Shabaab ebben nem tér el a kontinens legtöbb hasonló csoportjától: ezek az erők minden esetben a helyi a status quo elmozdítóiként igyekeznek pozicionálni magukat, akiknek a hatalomra kerülésével a lakosságnak majd jobb lesz" – emeli ki Marsai Viktor.

Szomáliában – a közhiedelemmel, illetve bizonyos 9/11 utáni amerikai nyilatkozatokkal ellentétben – a szakértő szerint érdemben soha nem volt jelen más terrorszervezet az al-Shabaabon kívül: utóbbi mindig likvidálta a potenciális versenytársakat. Az al-Kaidával ugyan szívesen szövetkeztek volna, Oszama Bin Laden azonban valamilyen okból kifolyólag mindig elutasította őket: később, már a terroristavezér halála után Ajman az-Zavahiri ugyan elfogadta a hűségesküjüket, de ez is inkább formális kapcsolat, mintsem gyakorlati. „A Boko Harammal már léteznek tényleges együttműködési szálak is: 2010 környékén a két szervezet között bizonyosan erős kapcsolat állt fent, így például az al-Shabaab képezte ki a másik csoport bombaszakértőit. Mindez egyébként nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Boko Haram viszonylag rövid idő leforgása alatt komoly robbantásos merényletekig jutott a machetékkel, ócska puskákkal elkövetett támadásoktól. Ami pedig az Iszlám Államot illeti, a szervezet kereste a kapcsolatot az al-Shabaabbal, de a szomáli szervezet tanácsa (súra) mindig következetesen nemet mondott nekik. Ennek oka, hogy az al-Shabaab kifejezetten elutasítja az Iszlám Állam dzsihád-értelmezését. Vannak szomáliai harcosok Irakban, Szíriában és Líbiában is, de ezek hangsúlyozottan nem az al-Shabaabhoz, hanem egy abból 2015 környékén kivált szárnyhoz köthetők. Utóbbi frakció tagjait egyébként maga a szervezet is tucatjával vadászta le az utóbbi években."

Az al-Shabaab jelenleg elsődlegesen a szomáliai gazdaság megcsapolásából él: profitálnak a faszén- és élőállat-kereskedelemből, védelmi pénzt szednek a telekommunikációs vállalatoktól, és adóztatják az ellenőrzésük alatt álló területek lakosságát. „Ezen a helyzeten egyedül az változtathatna, ha az ország elitje képes lenne felelősen gondolkodni, és nem a saját érdekeit nézni. Viszont ma az al-Shabaab nem létfenyegetés a kormányzat számára, és azt is fontos kiemelni, hogy ha hirtelen, valami csoda folytán megegyeznének egymással a felek, és a szervezet holnaptól egyetlen merényletet sem követne el, akkor is folytatódna az országban a vérontás" – hangsúlyozza a szakértő. „Az egyes klánok csatáiban ugyanis ma már legalább annyi ember hal meg, mint az al-Shabaabhoz köthető események során. Maguk a helyi politikusok is elsősorban klánérdekek mentén lavíroznak, és a külföldi hatalmak is más és más klánokat támogatnak. Jellemző, hogy az ország egyetlen viszonylag stabil része az északi Szomáliföld régió, amely 1991-ben kikiáltotta a függetlenségét is, még ha ezt senki nem is ismerte el. Ezeken a területeken nagyjából egy nagy kláncsalád él, nem volt érdemi nemzetközi beavatkozás, így nem vesztek össze a segélyeken, és a saját módjukon menedzselték a konfliktusokat."

Marsai Viktor kiemeli: nem állítja, hogy az ország más régióiban is ez lenne a megfelelő megoldás, de jelenleg az említett külső érdekcsoportok csak súlyosbítják a helyzetet, illetve konzerválják a helyi konfliktusokat. „A muszlim államoknak fontos az ideológiai háttér, az, hogy az általuk támogatott szalafita, vahabita, ki tudja, milyen iskola kerekedjen felül. Az AMISOM a részes országoknak kiváló bevételi forrás, hiszen Uganda vagy Burundi szintjén jelentős összeg az a havi 2-3-4 milliós apanázs, amit az ENSZ, az Európai Unió vagy az Egyesült Államok fizet nekik ezért. Eközben csak arra kell vigyázniuk, hogy Szomália ne omoljon össze, és ez a veszély jelenleg nem fenyeget. Így az egyes környező államok a zavarosban halásznak, hiszen Afrika szarva geostratégiailag mindig is fontos térségnek számított, Mogadishu, Berbera vagy Bosaso kikötőjének üzemeltetése pedig nem elhanyagolható kérdés. Törökország és az Emírségek már katonai bázisok üzemeltetésében is gondolkodik, bár ezek szerintem inkább csak fellángolások. Ebben a térségben még jó ideig egyszerűbb lesz úgy intézni az ügyeket, hogy táskában elvisszük a pénzt, és odaadjuk a megfelelő hadúrnak."

Szomália helyzetére jellemző, hogy az országban még az Afrikában az utóbbi időszakban nagyon komoly gazdasági terjeszkedést véghezvitt Kína sem számít jelentős szereplőnek. „A kínaiak belátták: annyira széttöredezett a helyi társadalom, és annyira összetett problémákkal küzd a régió, hogy még ők sem képesek a szokásos módszereikkel megvetni a lábukat. Vagyis miközben Kenyában, Dzsibutiban, Etiópiában komoly fejlesztésekért és infrastrukturális támogatásokért cserébe jelentős gazdasági koncessziókat szereztek, Szomáliában nekik is csak annyi az érdekük, hogy ne essen szét az állam, mert az már a szomszédokat is bedöntheti."