Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztáni ajánlások

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. június 10. 17:12

Az Új Amerikai Biztonságért Központ (Center for a New American Security, CNAD) ajánlásokat fogalmazott meg az afganisztáni szerepvállalással kapcsolatban.

A szakértőkből álló agytröszt véleményét az amerikai erők volt parancsnoka, John R. Allen tábornok tolmácsolta, aki szilárdan kiállt az álláspont mellett, hogy 2014 után további amerikai katonai jelenlétre van szükség a közép-ázsiai országban. A tábornok az „áthidaló erők"-nek nevezett koncepciót támogatja, amely egyenlő a hosszú távú katonai beavatkozással és látszólag ellentétes az Obama-adminisztráció politikájával. Jelenlegi állás szerint a 2014-es csapatkivonást követően csupán egy kisebb amerikai erő maradna Afganisztánban, hogy folytassa az afgán haderő kiképzését és részt vegyen a terrorizmus elleni műveletekben, amennyiben a két ország aláírja az erről szóló biztonsági megállapodást.

A CNAD egy jelentésében azt írta, hogy 2014 után két-három évig még szükség lehet az Egyesült Államok haderejére (megközelítőleg több ezer katonára), annak érdekében, hogy a megkezdett munkát a légierő, a különleges erők, az egészségügyi szféra és az improvizált robbanóeszközök elleni képességek, továbbá a hírszerzés területén befejezhessék, illetve a tervezett szintre emelhessék. A tábornok visszavonulását megelőzően 13 600 fős katonai állományt ajánlott fenntartani az afganisztáni hadszíntéren. A szombaton megjelenő „áthidaló erő" koncepció azonban eddig még nem került említésre, mivel az még nem volt kellőképpen kidolgozva.