Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Agyonlőtték a miniszterhelyettest

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. január 21. 21:42

Agyonlőtték Líbia helyettes ipari miniszterét egy szülővárosában, Szurtban tett látogatás alkalmával. A helyi média tisztviselői azt nyilatkozták, hogy ismeretlen fegyveresek nyitottak tüzet Hasszan al-Drouira a központi piacnál.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1383&title=ez-tortent-a-heten-2-het
Ez az első merénylet, amit a líbiai átmeneti kormány valamely tagja ellen követtek el. A gyilkosság indítéka nem világos a hatóságok előtt. Hasszan al-Droui tagja volt az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak, ahol az átmeneti kormány első miniszterelnöke nevezte ki, majd a pozícióját Ali Zeidan mellett is megtartotta.

Szurt volt a polgárháború végső csatájának a helyszíne, amelynek során elfogták és megölték Kadhafit, miközben megpróbált elbújni a lázadók elől.