Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Akadályozzák a fegyverexportot Németországban?

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. június 3. 20:03

Kiszivárgott információk szerint a német Szövetségi Nemzetbiztonsági Tanács legutóbbi, zártkörű ülésén a fegyverexporthoz szükséges kiviteli engedélykérelmek kétharmadát elutasították.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1436&title=ez-tortent-a-heten-21-het
Ráadásul a hírek szerint Sigmar Gabriel (SPD) német szövetségi gazdasági miniszter a Szaúd-Arábiának szánt 500 millió euró értékű páncélozott harcjárművek lövegeihez gyártott célzó-berendezések kiviteli engedélyeztetését még azelőtt meghiúsította, hogy az ügy a Szövetségi Nemzetbiztonsági Tanács elé kerülhetett volna. A szóban forgó eszközöket az Airbus üzeme készíti, a vállalat egyik szóvivője szerint viszont még nem rendelkeznek információval a kormányzati döntésről.

A gazdasági miniszter lépése komoly összeütközést válthat ki Berlin és az Airbus Csoport között, különösen miután Tom Enders, a vállalat vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a fegyverüzletek akadályozása esetén akár tömeges elbocsájtásokra és gyárbezárásokra is lehet számítani. Tovább növeli a lépés költségeit a döntések által érintett vállalatok kártérítési követeléseinek lehetősége, ami különösen annak fényében kockázatos, hogy számos előrehaladott stádiumban lévő projektet is leállítottak.

A német fegyverexport az elmúlt évek alatt vált alapos vizsgálatok tárgyává, és a német média egyik kedvelt témájává, ugyanis a német hadiipari vállalatok egyre több fegyvert adtak el EU vagy NATO tagsággal nem rendelkező államok számára, valamint potenciálisan instabil régiókba. Ezek közül a Katarral és Szaúd-Arábiával kötött több milliárd euró értékű fegyverüzletek kavarták fel a legnagyobb port.