Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átláthatóbb hadiipari export

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. április 24. 16:40

Döntés született arról, hogy a német szövetségi kormány gondoskodni fog a német hadiipar exportjának – bizonyos keretek közötti – nagyobb átláthatóságáról.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1425&title=ez-tortent-a-heten-16-het
A német Szövetségi Alkotmánybíróság április 15-én vizsgálta meg azt az ügyet, amely szerint a szövetségi kormánynak a jövőben részletesebben és hamarabb kellene tájékoztatást nyújtania a parlamentnek a fegyverexporttal kapcsolatos döntésekről. Thomas de Maiziére német belügyminiszter pedig bejelentette, hogy a jövőben a parlament a kiviteli engedély megadását követően 14 nappal már tájékoztatást fog kapni, valamint egy félévenként megjelenő fegyverexportról szóló jelentés is a tervek között szerepel. A szövetségi kormány külpolitikai érdekei és az üzleti titkok ezzel nem kerülnek veszélybe – hangsúlyozta a CDU politikusa.
A fegyverexport ügyletek engedélyezése az alaptörvény szerint azonban továbbra is egyedül a szövetségi kormány hatáskörébe tartozik.

A Zöldek egyik képviselője, Hans-Christian Ströbele indította útjára az ügyet, mert 2011-ben a szövetségi kormány megtagadta az információszolgáltatást arról az ügyletről, amelynek keretében Szaúd-Arábia 200 Leopard 2-es harckocsit szerezett volna be Németországtól. Ez az eset késztette a lépés megtételére Ströbelét, hiszen Szaúd-Arábia autoriter politikai rendszere nem egyeztethető össze a Németország által vallott értékekkel; és ennek következtében vált fontossá a szövetségi kormány fegyverexporttal kapcsolatos döntéseinek a parlamenten keresztüli ellenőrzésének a kérdése.