Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva követeli az ukrán hadsereg kivonulását Kelet-Ukrajnából

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 24. 15:54

Oroszország továbbra is kitart a délkelet-ukrajnai feszültség haladéktalan enyhítése, az ukrán hadsereg alakulatainak kivonása mellett – közölte április 23-ai, szerdai nyilatkozatában az orosz külügyminisztérium.

A dokumentum szerint Moszkvát rendkívül meglepte az a mód, ahogyan – a tárca fogalmazása szerint – a kijevi hatóságok és az amerikai partnerek a genfi négyoldalú találkozón elfogadott határozatokat kiforgatva értelmezik. Kijevben és Washingtonban, de egy sor más európai fővárosban is kizárólag a Délkelet-Ukrajnában jogaikat védelmező ukrán állampolgárok fegyverletételét követelik, miközben szemet hunynak a jobboldali radikális fegyveresek, köztük a Jobboldali Szektor tagjainak folytatódó provokációi felett – áll a dokumentumban.

„Továbbra is várjuk azoknak az ígéreteknek a teljesítését, amelyek szerint Kijev párbeszédet kezd az ukrajnai régiókkal, ezen belül a délkeleti térséggel" – hangzik a nyilatkozat.

A dokumentum szerint Moszkvában arra számítottak, hogy Joe Biden amerikai alelnök elmúlt napokban tett kijevi látogatása csillapító hatással lesz az erőszakos megoldást szorgalmazó kijevi erőkre. Ezzel szemben azt történt, hogy Biden elutazása után Kijevben meghirdették a „terroristaellenes hadművelet" felújítását a kelet-ukrajnai területeken.

Az orosz külügyminisztérium egy másik nyilatkozatában élesen bírálta Dunja Mijatovicot, az EBESZ sajtószabadság-képviselőjét, aki a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva követelte a Kelet-Ukrajnában foglyul ejtett amerikai újságíró azonnali szabadon bocsátását, és megállapította, hogy a szóban forgó térségben az újságírók biztonsága egyre romlik.

Az orosz külügyi nyilatkozat szerint Mijatovic eközben csak futólag említette az újságírók ellen intézett „több mint kétszáz" támadást a kijevi kormány ellenőrzése alatt lévő területeken.

„A második világháború óta talán először történik Európában, hogy jobboldali radikális, neonáci és antiszemita mozgalmak képviselői jutottak hatalomra. Nincs mit csodálkozni azon, hogy Ukrajnában gyakorlatilag politikai cenzúrát vezettek be" – áll a nyilatkozatban.

A dokumentum szerint az EBESZ képviselőjének – mandátumához híven – a szélsőséges csoportok által a sajtó képviselői ellen elkövetett jogsértéseket kellene kivizsgálnia, és el kellene érnie, hogy Kijev változtasson ezen a helyzeten.