Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Biztonságpolitika: ez történt a 43. héten Amerikában

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. november 1. 21:45

Kanada megerősített biztonsági intézkedéseket vezetett be az ottawai lövöldözést követően. Nathan Cirillóval szolgálat teljesítése közben a 32 éves Michael Zehaf-Bibeau végzett, aki nemrégiben tért át az iszlám hitre.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1484&title=ez-tortent-a-heten-43-het
A Guineából hazaérkező Craig Spencer lett az első ebola fertőzött New Yorkban. A nyugat-afrikai országban gyakran megforduló orvos már a negyedik ebola beteg az Egyesült Államokban. Mindeközben az USA bejelentette, hogy 2015 végéig egymillió vakcinát gyártanak le a betegség megfékezése érdekében.

A mexikói hatóságok szerint José Luis Abraca, Iguala korábbi polgármestere is érintett lehet a múlt hónapban elrabolt 43 diák ügyében. Jesús Murillo Karam helyi főügyész szerint az egykori városvezető felesége és a település korábbi közbiztonsági igazgatója is érintett lehet az eset kapcsán.

Az FBI figyelmeztette az amerikai újságírókat, hogy az Iszlám Állam megtorlóakcióinak kiemelt célpontjaként tekint rájuk. Az FBI szerint hiteles információk alapján kijelenthető, hogy egy IÁ-hoz köthető csoport újságírók elrablására szakosodott.