Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brit jóvátétel kenyai károsultaknak

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. június 12. 20:57

Az Egyesült Királyág több mint 5000 kenyait kárpótol. Évtizedekkel a gyarmati uralmat követően több ezer idős kenyai részesül kompenzációban és bocsánatkérésben Nagy-Britanniától a függetlenségi háborújuk alatt (1952-1961) ellenük elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények (kínvallatás, nemi erőszak, jogtalan bebörtönzések) miatt.

London bejelentése szerint 19,9 millió font kárpótlást fizetnek a kelet-afrikai ország függetlenségéért küzdő egykori harcosoknak, akik közül többen a Mau Mau mozgalom tagjai voltak.

Az 5.228 áldozat kárpótlása mellett az Egyesült Királyság bejelentette, hogy egy, a szabadságharcosok érdemét megjelenítő emlékmű építését kezdeményezi az országban. William Hague külügyminiszter szerint ezek a lépések a megbékélési folyamat részei.