Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kabulban nagy robbanás volt az amerikai követség közelében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 12. 20:16

Kabulban erős robbanás volt június 11-én, kedd délután az amerikai nagykövetségnek és több külföldi katonai létesítménynek helyet adó kormányzati negyedben.

Az afgán belügyminisztérium szerint legalább 14 ember életét vesztette, 33-an megsebesültek. Egy rendőrségi forrás azt mondta, hogy a legfelsőbb bíróság munkából távozó alkalmazottait támadta meg egy gépkocsin érkező öngyilkos merénylő a bíróság épületének hátsó kijáratánál, ahol egy autóbusznál várakoztak. Az áldozatok mind civilek.
Egyelőre nem tudni, hogy ki volt a tettes.

Hétfőn Kabul repülőterét támadta meg egy hétfős csoport, amelynek minden tagja meghalt. A támadást a tálib lázadók hajtották végre, akik több mint tíz éve harcolnak a kormány ellen. Állításuk szerint sok afgán és külföldi katonát megöltek, de a rendőrség azt közölte, hogy a támadókon kívül más nem halt meg.