Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brit pilóta tesztelte az új F-35-öst

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. június 3. 9:02

Először próbálhatta ki a brit haditengerészet pilótája a legújabb F-35B Lightning II Joint Fight Strikert. A jövőben a Királyi Légierő és a Haditengerészet által használandó repülőgéptípust Ian Tidball tábornok tesztelte.

A pilóta május 23-án úgy nyilatkozott, hogy elégedett, és kifejezetten jól kezelhetőnek találta a repülőgépet. Emellett úgy vélte, hogy az új, fejlett irányítási rendszereknek köszönhetően a jövőben sokkal jobban koncentrálhatnak majd a műveletek részleteire, mint korábban.

A brit kormány 2001-ben vásárolt 138 darab F-35B Joint Fight Strikert a Lockheed Martintól, melyeket 2015-18 között terveztek hadrendbe állítani, azonban a 2010-es Stratégiai Védelmi és Biztonsági Felülvizsgálat után a Cameron-kormány módosítani kívánta a szerződést, azonban végül 2012-ben a kabinet úgy döntött, hogy maradnak az eredeti tervek mellett.