Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Cameron EU-val kapcsolatos tervei

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. február 3. 18:52

Az Egyesült Királyság kormányfője, David Cameron a január 23-án, szerdán napvilágot látott beszédében kijelentette: amennyiben a konzervatív párt megnyeri a következő választásokat, Nagy-Britannia 2015 után népszavazáson dönthet európai uniós tagságáról.

Cameron szerint erre az állampolgárok körében az Unióval kapcsolatos minden eddiginél nagyobb elégedetlenség miatt van szükség. A kormányfő azonban hozzátette, az ország érdekeivel egybeeső – Brüsszellel történő – megegyezés esetén, teljes támogatást nyújt a tagság fenntartására. Célként egy olyan Európai Unió létrehozását jelölte meg, amelynek központi eleme az egységes piac, illetve a kormányok viszonylagos függetlenséggel saját nemzeti parlamentjeiknek tartoznak be- és elszámolással. Nagy-Britanniában így a 2015-ben kezdődő parlamenti időszak első felében, vagy – második lehetőségként – 2017-ig referendumra utalják az új feltételek alapján létrejövő kapcsolatrendszer megvalósításának lehetőségét.

Az ellenzéki Munkáspárt gyenge miniszterelnöknek nevezte Cameront. Véleményük szerint a közelgő választások miatt a toryk unió ellenes szárnyához közeledik, azonban az ország nemzeti, gazdasági érdekeire nincs tekintettel. A toryk EU-szkeptikus szárnya egyre erőteljesebben növekvő szavazótábort képes mozgósítani.

Cameron EU-val kapcsolatos terveit, és beszédét eredetileg már 2012-ben nyilvánosságra hozta volna, azonban a kormányzó Konzervatív Párton, illetve a Liberális Demokratákkal alkotott kormánykoalíción belül fellépő ellentétek miatt elhalasztották. A nagy horderejű beszéd megtartásának legutóbb az algériai túszdráma miatt kerestek új időpontot.