Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlat lesz a Sárga-tengeren

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 3. 19:56

Háromnapos közös hadgyakorlatot tart a jövő héten a Sárga-tengeren a dél-koreai és az amerikai haditengerészet, s azt egyfajta figyelmeztetésnek szánják a harmadik kísérleti atomrobbantására készülő Észak-Koreának – közölte február 2-án, szombaton egy dél-koreai katonai parancsnok.

A hadgyakorlat hétfőn kezdődik, és tengeralattjárók, harci repülőgépek, illetve hadihajók elleni hadműveleteket gyakorolnak be. A Pentagon egy 6,8 ezer tonna vízkiszorítású atom-tengeralattjárója, illetve egy rombolója is részt vesz a manőverekben. A dél-koreai haditengerészet tíz hadihajót vonultat fel.

Észak-Korea a múlt héten jelentette be, hogy a „nép kérésére" atomrobbantást fog végrehajtani, válaszul arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókkal sújtotta. A BT arra reagált az újabb korlátozásokkal, hogy Észak-Korea tavaly decemberben ismét műholdfelbocsájtásnak mondott rakétakísérletet hajtott végre, megszegve ezzel a világszervezet korábbi határozatait. Phenjan a szankciók végrehajtásának esetére pedig „fizikai megtorlással" fenyegette meg Dél-Koreát.

A dél-koreai sajtó kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta pénteken, hogy Észak-Korea a jelek szerint befejezte az atomrobbantás előkészületeit, miután mérőeszközöket szereltek fel a föld alatti robbantási helyszín bejáratánál. Észak-Korea eddig két alkalommal, 2006-ban és 2009-ben hajtott végre kísérleti atomrobbantást.