Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Döntés a földközi-tengeri katonai misszió létrehozásáról

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. május 18. 20:26

Döntés született az EU-országok védelmi és külügyminisztereinek május 18-ai, hétfői tanácskozásán arról, hogy az unió haditengerészeti műveletet indít a Földközi-tengeren az Észak-Afrikából – zömmel Líbiából – Európába tartó menekülthullám megfékezésére, katonai erővel lép fel az embercsempészek ellen.

Az „EU-Navfor-Med" elnevezésű művelet főhadiszállása Róma, parancsnoka Enrico Credendino olasz ellentengernagy lesz. A művelet végrehajtásához az unió számít az ENSZ Biztonsági Tanács felhatalmazására.
A művelet létrehozásáról szóló döntés nyomán most megkezdődhet az „erők generálása", vagyis tényleges haditengerészeti kapacitásoknak a művelet alá rendelése. Amíg azonban a politika nem adja meg a zöld jelzést a katonai tervek végrehajtásához, addig nem adható ki a tűzparancs, és e művelet keretében – az EU által eddig is végzett járőrözés és a hajótörött menekültek mentése mellett – legfeljebb hírszerzési értesülések gyűjtését kezdhetik el.
Így a művelet első szakaszában feltérképezik az embercsempészek által leggyakrabban használt tengeri útvonalakat. Ehhez radar- és műholdfelvételeket készítenek, felderítő repüléseket végeznek és igyekeznek azonosítani a jelzés nélkül közlekedő hajókat.

Hende Csaba honvédelmi miniszter – aki Szabó Lászlóval, a külgazdasági és külügyminisztérium parlamenti államtitkárával együtt Magyarországot képviselte a védelmi és külügyi tárcavezetők értekezletén – a tanácskozás után kiadott nyilatkozatában az „EU-Navfor-Med" létrehozását fontos lépésnek minősítette „az illegális migrációt segítő bűnözői modell felszámolása irányában".

Hende Csaba beszámolt arról, hogy a védelmi miniszterek emellett – az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) irányító testületi minőségében tartott ülésükön – megvitatták az európai katonai képességfejlesztési projekteket, illetve az európai védelmi ipar és piac kérdéseit.

A védelmi miniszterek ülésén az EU által vezetett katonai műveletek kapcsán a magyar honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a Nyugat-Balkán stabilitását és biztonságát továbbra is világos prioritásként kell kezelni az unióban.
„A huszonkét halálos áldozatot követelő macedóniai események is arra figyelmeztetnek, hogy rendkívül gyorsan instabilitáshoz vezethetnek a térség konfliktusai. Ezenfelül problémát jelentenek a régióból származó radikális iszlám harcosok, akik hazatérve szintén konfliktusok katalizátorai lehetnek" – hívta fel a figyelmet a magyar védelmi tárca irányítója.

A miniszterek eszmét cseréltek a június végén megtartandó, védelmi kérdésekkel is foglalkozó uniós csúcstalálkozó előkészítéséről. Hende Csaba tájékoztatása szerint egyetértés volt abban, hogy „a növekvő számú fenyegetés és kihívás szükségessé teszi a védelempolitikai kérdések legfelsőbb szintű áttekintését és a közös biztonság- és védelempolitika továbbfejlesztését".