Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Európa válaszúton

Szöveg: Takács Vivien |  2018. május 14. 14:19

A Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem elnevezésű rendezvénysorozat részeként tartott előadást a napokban dr. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

1599186899
Az európai integráció válaszúthoz érkezett. Az elmúlt évek válságos időszakában tapasztalható volt, hogy bizonytalanná vált a közös Európa jövője. A válság hatásai egyszerre érezhetők a gazdaságban, a politikában és az intézményrendszerben, valamint a társadalomban az egyének szintjén is.

Az előadáson olyan kérdéseket járt körbe a szakértő, hogy merre tart a világ, milyen folyamatok zajlanak, merre tart az Európai Unió, milyen folyamatok befolyásolják, illetve milyen belső problémákkal és külső kihívásokkal néz szembe a közösség.

1599186899
Tálas Péter rövid fogalmi bevezetővel kezdte az előadást, amelyben megmagyarázta az integráció különböző jelentéseit. Mint mondta, minden integrációnak van pozitív és negatív oldala. „Bár integrációról van szó az Európai Unió esetében is, döntően a nemzetközi kapcsolatok főszereplői továbbra is az államok" – hangsúlyozta. Mint hozzátette, ráadásul többpólusú világban élünk, ahol új nagyhatalmak és új regionális nagyhatalmak emelkedtek fel.

„Az egész előadás fő mondanivalója az, hogy lássuk Magyarország helyét az Európai Unióban és az egész világban" – hangsúlyozta a szakértő. Érdekességként kiemelte a legnagyobb gazdasági szereplőket. Az első öt: Amerika, Kína, Németország, Japán és Franciaország. Megtudtuk: tizedik helyen a multinacionális Walmart cég található, Magyarország pedig a negyvenharmadik helyen áll.

Végezetül Tálas Péter rávilágított  arra, hogy Afrika népességrobbanás előtt áll, amelynek hatására 2030-2040-re körülbelül tizenkétmillió bevándorló érkezhet Európába.

1599186899
Fotó: a szerző felvételei