Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódó zavargások Belfastban

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. január 20. 10:24

Már több mint egy hete folynak a zavargások Belfast városában, az észak-ír főváros keleti részén, valamint annak számos más negyedében. A zavargások több mint 300 fiatal tüntető és a rendőrök összecsapásával kezdődtek.

A jelenlegi eseménysorozat a decemberi incidensek folytatása, amikor is a belfasti városvezetés által hozott döntés alapján, 100 év után először levették a brit zászlót a belfasti városháza tetejéről. A rendelet viszont ünnepnapok alkalmával engedélyezi a zászlólengetést, ami évi 17 alkalmat jelent.
A fiatal randalírozók acélrudakkal, fáklyákkal, kövekkel és üvegekkel támadták a járőröző rendőröket, a rendőri erők válaszul többször is bevetettek vízágyúkat a tömegek feloszlatására, kisebb nagyobb sikerekkel, valamint mindennaposakká váltak a gyújtogatások is.

Eddig több mint 100 embert vettek őrizetbe, valamint több mint 60 rendőr sérült meg a zavargások alatt, a fosztogatások aránya elenyésző, főként a politikai ellentét eszkalálja az eseményeket. Terry Spence az északír rendőrszakszervezet vezetője szerint az Ulsteri Önkéntes Erő (UVF) néven elhíresült protestáns félkatonai szervezet tagjai, folyamatosan szivárognak be a tüntetők közé, hogy saját céljaik szerint irányítsák az összegyűlt tömeget.

A zavargások egyre élesebb konfliktusokat eredményeznek a szembenálló protestáns és katolikus felekezetek között. A katolikusok célja az Ír Köztársaság teljes egyesülése, beleértve az észak-írországi területeket, a protestánsok viszont továbbra is kitartanak a Nagy-Britanniával való közös államalakulat mellett.