Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szponzorprogram a helikopterbázison

Szöveg: Tigyi István törzszászlós |  2013. január 20. 9:20

Az új év kezdete szinte mindenkinek a fogadalmak és változások ideje. Hét közkatonának és két őrmesternek azonban a szokásosnál is nagyobb kihívást jelentett az idei évkezdet, hiszen megkezdték tényleges katonai szolgálatukat Szolnokon, az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázison.

Az úgynevezett szponzorprogram elméletileg a pályakezdő tisztek és altisztek beilleszkedésének megkönnyítését szolgálja, ám mivel a helikopterbázis vezetése fontosnak tartja, kiterjesztették minden állománykategóriára, hogy a szolgálatukat Szolnokon megkezdők átfogó képet kapjanak a munkahelyük feladatrendszeréről, helyükről és szerepükről.

1595947880

A program közös része kétnapos. Az első napon a pályakezdők megkapták a beléptetésükhöz szükséges okmányokat, munka-, tűz-, és környezetvédelmi előadáson vettek részt. A második napon megismerték a laktanya működését szabályzó parancsokat, a Magyar Honvédség humánszolgáltató rendszerét, előadást láthattak a bázis felépítéséről, történetéről és feladatrendszeréről. A laktanya bejárása kitűnő lehetőséget biztosított a korábban megismert alegységek, épületek, fontosabb szolgálati helyek tényleges elhelyezkedésének beazonosítására.

Az évek óta eredményesen működő program biztosítja, hogy a bázisra érkező katonák beilleszkedése zökkenőmentes legyen, a beosztásukra történő felkészítés részeként segít, hogy minden résztvevő közvetlenül is átérezze mindazt a felelősséget, amely rá hárul ebben a komplex rendszerben, ahol tevékeny és értékes tagjává válik a bázis állományának.

1595947880