Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Guantánamói rabokat fogadna be Uruguay

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. március 30. 20:54

Uruguay elnöke, José Mujica bejelentette, hogy országa kész befogadni öt, a guantánamói börtönből szabadon engedett rabot.

A szerény életviteléről híres Mujica elnök nyilatkozata szerint Barack Obama elnök kérésére, emberi jogi okokból tesz eleget a felkérésnek és örömmel fogadnák, ha a korábbi foglyok családjukkal az országban maradnának. Barack Obama már legelső elnöki kampányában elkötelezte magát a guantánamói börtönlétesítmény bezárása mellett, ahol jelenleg is 154, főképp Jemenből származó rabot tartanak fogva.

Washington eközben több más állammal is tárgyal a dél-amerikai régióban a jövőben szabaduló foglyok befogadásának ügyében, ugyanakkor a Kongresszus számos eszközzel akadályozza a börtön bezárását.