Háború a nép között

„A második világháborút követő évtizedekben a hadviselés domináns formája a negyedik generációs vagy aszimmetrikus konfliktus lett: a nem állami hadviselők erőszakos, fegyveres kihívása az állam hatalmával, tekintélyével, legitimációjával szemben" – mondja a honvedelem.hu-nak a szerző a kötetről. Maga a cím is erre a folyamatra utal. „Ezt a kifejezést először egy jónevű angol tábornok, Rupert Smith használta, és a megváltozott körülményekre célzott vele. Aszimmetrikus hadviselés persze mindig létezett, de napjainkban azt figyelhetjük meg, hogy a háborúk tényleg a nép között zajlanak: maga a hadviselő is a népből származik, a nép között vívja harcát, felhasználja a civileket erőforrásként, fedezékként, gyakorlatilag tereptárgyként, és kihasználja, hogy közéjük rejtőzve nehéz megtalálni őt."

Nem újdonság

Kiss Álmos Péter szerint a hasonló konfliktusok mai dominanciája több szempontra is visszavezethető. „Már Julius Caesarnak is akadtak hasonló problémái Galliában, illetve a római hadseregnek például a Szentföldön, de a modern ipari állam teljesen más körülmények között működik: az egyes országok nem engedhetik meg maguknak, hogy radikális eszközöket alkalmazva ellenségükké tegyék a saját népüket, így sokkal nehezebb fellépni a rejtőzködőkkel szemben. Emellett fontos szempont az is, hogy a komoly hadviselésre képes, igazán nagy hatalmak zsákutcában vannak a nukleáris fegyverek léte miatt. Vagyis nem vívhatják meg saját maguk az egzisztenciális küzdelmeket, mert akkor az egzisztenciájuknak is vége – így aztán helyettesítőkön keresztül harcolnak. Ezt különösen a hidegháború időszakában tapasztalhattuk meg, most pedig, Oroszország újonnani megerősödésével csak erősödni fognak a hasonló tendenciák."

Persze nem mindenhol, hiszen proxy-háborúkat csak olyan helyen lehet vívni, ahol eleve adottak ehhez a komoly etnikai-gazdasági-társadalmi konfliktusok. Ahol viszont kellő táptalaj ágyaz meg a háborúskodásnak, mint például Ukrajnában, gyakorlatilag olyan helyzetek állnak elő, ahol még a hadviselő felek kilétét illetően is folyamatos a vita, illetve a mesterségesen fenntartott bizonytalanság. „Ez persze régen sem volt másképp" – teszi hozzá a szerző. „Amennyiben sikerül az agressziót egy bizonyos ingerküszöb alatt tartani, a világ másik része jó eséllyel úgy tesz majd, mintha nem az történne, amit valójában látunk. Ukrajna esetében az is hozzájárul ehhez, hogy nyugati részről egészen mást jelent szembemenni Oroszországgal, mint mondjuk Szerbiával."

Alapelvek

A kötet első része a hadviselésben bekövetkezett, fent említett paradigmaváltást, ennek társadalmi és gazdasági hátterét veszi górcső alá. Ezután négy esettanulmányon – Rhodesia, Pandzsáb, Koszovó és a 2005-ös francia intifáda – keresztül mutat be fontos és sajátos konfliktusokat, majd arra keresi a választ, miként reagálhatnak hatékonyan az államok az újszerű kihívásokra. „Azokat az alapelveket keresem, amelyekkel egy demokratikus európai állam kormánya idegen segítség nélkül is meg tud felelni a kihívásnak, ugyanakkor a törvény és az erkölcs határain belül tud maradni, meg tudja őrizni nemzeti kultúráját és hagyományait, illetve meg tudja tartani értékeit, szabadságjogait és életmódját" – mondja Kiss Álmos Péter. E körben a szerző részletesen körbejárja a kérdés különböző aspektusait, kezdve az egyes vezetési struktúrákról egészen a stratégiai kommunikációig. Utóbbit ma már nem propagandaként emlegetjük, szerepe azonban továbbra is felbecsülhetetlen jelentőségű. „A franciák például katonailag egyértelmű győzelmet arattak annak idején Algériában, a percepció mégis az volt, hogy nem fogják tudni megtartani a területet, így inkább békét kötöttek. Ez valószínűleg így volt helyes, ugyanakkor tény: az arabok nem a harcmezőn vívták ki a megállapodást, hanem a propagandafronton" – érzékelteti egy példával.

Szintén kiemelt hangsúlyt kap a könyvben a jogi szabályozás kérdése, beleértve ebbe a különleges jogrend eseteit. „Ennek természetesen nem aktuálpolitikai oka van, hiszen már a 2014-es angol nyelvű változatban is foglalkoztam a témával" – szögezi le Kiss Álmos Péter. „Viszont úgy gondolom, hogy ha olyan, nálunk erősebb, szilárdabb, régebbre nyúló demokratikus hagyományokkal rendelkező államok sem félnek változtatni a szabályozásukon a biztonsági szempontok miatt, mint például Franciaország, akkor nekünk sem szégyen tanulni."

Mindig a játékszabályok szerint

Kiss Álmos Péter hangsúlyozza: a szóban forgó konfliktusok gyakorlatilag soha nem rendezhetők kizárólag katonai eszközökkel, mindig szükség van ehhez egyfajta megbékélésre, a régi társadalmi szerződés felújítására, netán új alapokra. Pozitív példa erre is létezik: ilyen például Mozambik esete, ahol egy véres polgárháború után mára stabil állam működik, az egykori lázadók pedig a törvényhozásban, demokratikus eszközökkel képviselik tovább ügyüket. „Nemes célokat nem lehet elérni nemtelen eszközökkel, és noha a történelmet többnyire a győztesek írják, a történelem időnként így is visszaüt" – mondja a szerző. „Vagyis ha megbékélést akarunk, bizonyos játékszabályokat mindkét oldalon be kell tartani. Ez az állami szereplők oldaláról a jogszerűséget jelenti, hiszen az állam legitimációjának egyik alappillére a törvény betartása és betartatása. Ha ezt pont az állami erőszakszervezetek nem tartják be, hogyan várható a polgároktól, hogy ők betartsák? Éppen ezért az államok ezekben a konfliktusokban mindig hátrányban vannak a támadókkal szemben. De akkor is tekintettel kell lenniük ezekre a szempontokra."

A kötet bemutatója és a szerzői dedikálás április 20-án lesz Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. A rendezvényen a Zrínyi Kiadó jóvoltából a könyv igen kedvezményes áron – 3200 forint helyett 1920 forintért – vásárolható meg.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária