Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét működik a két Korea közös ipari parkja

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. szeptember 20. 14:11

Észak- és Dél-Korea megegyezett, hogy újra megnyitják közösen működtetett ipari parkjukat, mely az elmúlt időszakban fellépő feszültségek miatt lassan öt hónapja nem üzemel.

http://www.biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1345&title=ez-tortent-a-heten-37-het
A megállapodás értelmében a Kaesong Ipari Komplexum szeptember 16-án nyitotta meg újra kapuit – működése egyelőre próbaidős jelleggel valósul meg.
A gazdasági kapcsolatok újraélesztése hosszas tárgyalások eredménye, melyek záróakkordjaként a két fél között egy öt pontos megállapodás köttetett. Ebben került rögzítésre az a szándék, hogy az ipari parkot újból megnyitják, valamint hogy kompenzációt nyújtanak a bezárás következményeként károsodott dél-koreai cégeknek.

Ezen kívül kifejezésre került az a szándék is, hogy a mindenkori politikai helyzet nem lesz hatással a komplexum működésére.
A Kaesong Ipari Komplexum kilenc év óta tartó fennállása alatt fontos bevételi forrásként szolgált az észak-koreai rezsim számára, tekintve, hogy bezárása előtt körülbelül 53 ezer északit tudott foglalkoztatni, a több mint 120, a komplexumhoz tartozó dél-koreai cégnél.