Kényszerházasság

Szöveg: Tőrös István | 2014. október 14. 9:31

Az Iszlám Állam katonáinak rémtetteivel naponta találkozhatunk a híradókban és az újságok címlapjain. A szeptemberi párizsi biztonsági konferencia óta már 26 ország politikusai és katonai vezetői próbálják kordában tartani a palackból kiszabadult szellemet – egyelőre kevés eredménnyel. Sikerülhet-e egyáltalán? Erre a kérdésre kerestük a választ dr. Gazdik Gyulával, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársával.

Az Iszlám Állam tevékenységét csak pár hónapja kísérheti figyelemmel a világ közvéleménye, pedig tízéves múlt áll a többször is nevet változtató szervezet mögött.

A történet az amerikaiak iraki inváziójától kezdődik, amikor számos ellenálló csoport jelent meg a közel-keleti országban, főleg a szunnita területeken. Hiszen az amerikai bevonulás és Szaddám Huszein hatalmának megdöntése egyben azt is jelentette, hogy a szunnita kisebbség több évszázados uralma megtört, a síiták jutottak hatalomra. Szunnita részről nagyon hamar kibontakozott az ellenállás, s az egyik ilyen ellenálló csoport volt az Iszlám Állam első formációja, amely csakhamar része lett az al-Kaida terrorszervezetnek. Abu Múszab az-Zarkávi jordániai származású dzsihádista hozta létre ezt a szervezetet, amelynek több neve is volt: először az Iraki al-Kaida, Zarkávi halálát követően az Iraki Iszlám Állam, 2013 tavaszától pedig az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIL) nevet vették fel. Iszlám Állam néven idén júniustól szerepelnek.

Zarkávi ugyan hűségesküt tett Oszama bin Ladennek, ugyanakkor számos vonatkozásban másként járt el, mint ahogy azt az al-Kaida központ elvárta volna. Például támadást intézett a síiták, illetve a vallási kisebbségek képviselői ellen, és ezek az akciók túlmentek azon a tűréshatáron, amit az al-Kaida vezetése még tolerált volna. Zavahiri (Oszama bin Laden helyettese és későbbi utódja), illetve mások számos alkalommal figyelmeztették Zarkávit, hogy óvatosabban járjon el, ne zúdítsa magára más felekezetek képviselőinek haragját. Ő azonban lényegében szimbolikusnak tekintette kapcsolódását az al-Kaidához, önálló úton járt. Egyébként a mostani vezető, Abu Bakr al-Baghdadi felfogásában nagyon sok minden visszacseng a Zarkávi-féle periódusból.

2006 júniusában az amerikaiak likvidálták Zarkávit: ezt követően – 2007-ben – a szervezetnek szembesülnie kellett az amerikaiak által Bagdad környékén, valamint az úgynevezett szunnita háromszögben (a Bagdadtól északra lévő területeken) a különböző ellenállási csoportok felszámolására indított hadműveletekkel. Az amerikaiak újszerű stratégiát alkalmaztak: a szunnita törzseket le akarták választani az Iraki Iszlám Államról, hogy azokból is fegyveres csoportokat, önvédelmi alakulatokat szervezhessenek. Ez sikerrel járt. Az Iraki Iszlám Állam nagyon érzékeny veszteségeket szenvedett, és úgy látszott, teljesen marginalizálódik, ám 2010-ben, az akkori vezető megölése után az ismeretlenség homályából előbukkant a jelenlegi vezér, Baghdadi.

Elemzők az Iszlám Állam fegyveres erejét 31 ezer fősre becsülik. Ők mind katonák?

A létszámról nagyon eltérő adatok keringenek. Hosszú időn keresztül 10 ezer főről beszéltek, aztán napvilágot látott a CIA becslése, amely 31 500 főről szólt, de én már találkoztam olyan írással is – a Financial Times-ban –, amely 50 ezerre tette a számukat. Ezek túlnyomó része katonai, illetve rendfenntartó feladatot lát el. Sok külföldi fegyveres is harcol a soraikban; ők Nyugat-Európából, az USA-ból, illetve a környező arab országokból érkeztek.

Összehangolt, nagy támadásokat hajtanak végre, vagy inkább több helyen, kisebb erővel csapnak le?

Ez változik, de a katonai akcióikat igyekeznek nagyon jól előkészíteni. Alapos felderítést végeznek, élnek a katonai megtévesztés eszközeivel, jól kihasználják, hogy Irakban az arab világ más részeihez képest viszonylag fejlett az úthálózat, tehát az erőket nagyon gyorsan képesek átcsoportosítani az egyik pontról a másikra. Mobilak, a gyorsaságra építenek, a gyors lerohanásra, a stratégiai meglepetésre, s az ebből eredő lehetőséget próbálják maximálisan kiaknázni. Amikor az USA légiereje elkezdte a bombatámadásokat az iraki kurd autonóm tartomány székhelyének, majd Bagdad környékének védelmében, az Iszlám Állam fegyveresei egy nagy csapást készítettek elő a Szíria északkeleti részén lévő kurd populáció, illetve az ott lévő kurd erők ellen. Megdöbbentő hírek érkeznek a határ menti falvakban történt kegyetlenkedésekről, több mint százezer ember lépte át néhány nap leforgása alatt a török határt.

A médiát is használják. Az elfogott iraki katonák és a túszok kivégzéséről olyan videókat publikáltak, amelyek sokkolták a világot.

Ezek mind az elrettentést, a megfélemlítést szolgálják. Az elfogott és kivégzett iraki katonák egy része síita. Az Iszlám Állam drasztikusan lép fel a vallási, etnikai kisebbség képviselőivel szemben. Itt arra is utalni kell, hogy nemcsak az ő részükről tapasztalható ilyen kegyetlenkedés, hanem a síiták részéről is. Az USA szempontjából nem különösebben biztató, hogy a vezető síita fegyveres csoportok képviselői kijelentették: a bombázók nyújtotta segítséget elfogadják, de amint megjelennek az amerikai szárazföldi erők, fellépnek ellenük. Visszatérve a katonai vonatkozásokra: nem csak azokkal az erőkkel kell számolni amelyek a hírekben szerepelnek. Hiszen ez a 30–40 ezer fő nem elég egy ilyen jelentős terület ellenőrzéséhez, illetve a további fegyveres akciókhoz. Ezért „útitársakra", például a szunnita törzsek fegyvereseire van szükségük. Az Iszlám Állam elleni stratégiának fontos része ezen „útitársak" leválasztása.

A párizsi konferencia eredménye első látásra is „kényszerházasság", hiszen olyan országok szövetségét jelenti, amelyek eddig soha nem léptek egymással ilyen szoros kapcsolatba. Ekkora veszélyt jelent az Iszlám Állam, hogy félretéve a meglévő ellentéteket mégis elfogadják a közös fellépést?

A szeptember 15-én tartott párizsi konferencián 26 ország, valamint az ENSZ, az Európai Unió és az Arab Liga képviselői vettek részt. Az érdekelt kormányok közül – Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok ellenállása miatt – nem hívták meg Iránt és Szíriát. Az elfogadott közös közlemény első látásra valóban egyfajta „kényszerházasság" létrejöttét tükrözte. Egyébként korábban is találkoztunk már alkalmi koalíciókkal, elég itt az Öböl-háborúra utalni. Az Iszlám Állam a fórumon részt vett országok számára közvetlen vagy potenciális biztonsági kihívást jelent. A leginkább fenyegetett országok, így Irak, Jordánia, illetve az Öböl-menti arab államok az Egyesült Államok szövetségesei. Az ülésen Oroszország is részt vett; noha komoly ellentétei vannak Washingtonnal, de tart attól, hogy az Iszlám Állam a Kaukázusra is kiterjesztheti a tevékenységét. Nem véletlen, hogy az ISIL júniusi offenzívája idején nem habozott repülőgépeket szállítani Bagdadnak. A párizsi tanácskozás résztvevői egyöntetűen támogatták a közös közleményben megfogalmazott célt, vagyis azt, hogy az Iszlám Államot minden eszközzel, beleértve a „megfelelő katonai lépéseket" is, mielőbb ki kell szorítani az általuk elfoglalt iraki régiókból. De az alkalmi koalíción belül komoly eltérés mutatkozott abban, hogy ki mivel járuljon hozzá a tervezett lépésekhez. Moszkva a katonai művelet szíriai kiterjesztésének támogatását szövetségese, Damaszkusz beleegyezéséhez kötötte.

A konferencián hozott döntések mennyiben tudják megakadályozni a most zajló folyamatokat, képes-e erre ez a szokatlan összefogás?

Az országok túlnyomó többsége a légitámadásokat vagy a hírszerzési adatok cseréjét támogatja, de nem akar reguláris erőket küldeni az Iszlám Állam ellen. Az Egyesült Államok a szárazföldi műveleteket elsősorban a helyi erőkre bízná, ezért támogatják a kurdokat, akiknek eddig felemás volt a katonai teljesítményük. Tervezik az iraki hadsereg erősítését is, illetve azt, hogy az ország területén ismét létrehoznak egy nemzeti gárdát: a tartományokban helyi fegyveres csoportokat állítanának fel, amelyek kapcsolatban lennének az iraki hadsereggel és a biztonsági erőkkel. A nemzeti gárda egyébként korábban már létezett Irakban, de a 2004-ben létrehozott szerveződést egy évvel később integrálták az iraki hadseregbe.

Nem illúzió abban bízni, hogy az iraki katonaság képes lesz hatékonyan szembeszállni az Iszlám Állam fegyvereseivel?

Az iraki katonaság főleg síitákból áll, így a katonák motivációja egészen más, ha a síiták által lakott települések megvédéséről van szó. Ez esetben milicisták is segítik őket, de ha szunnita területekre érkeznek, ott már nem tudnak meglenni amerikai vagy francia légi támogatás nélkül. Összességében eléggé kiábrándító volt a teljesítményük; egész sor magasabbegység bomlott fel, fegyvereiket is hátrahagyták.

Az Iszlám Állam ellenőrizte terület jelenleg a szíriai Aleppótól gyakorlatilag Bagdad előteréig húzódik: Szíria északi része és keleti sávja, továbbá Irak egyharmada van a fennhatóságuk alatt. Adódik a kérdés, Szíriában kit lehet szembeállítani velük? Most az a terv, hogy Szaúd-Arábiában „mérsékelt ellenzéki erőkből" fegyveres csoportokat állítanak fel, de emellett a háttérben meg kell egyezni az Asszad-féle kormányzattal és az irániakkal. Ennek érdekében bonyolult diplomáciai játék kezdődött. Bár többször hallani a hazai médiában is, hogy napirenden van az amerikai csapatok térségbe érkezése, nem hiszem, hogy az USA jelentős reguláris erőkkel szerepet vállalna. Meglátásom szerint az amerikai vezetők ódzkodnak ettől, inkább a légitámadások számának, intenzitásának növelése (a legfrissebb esemény a koordinált légi csapások megindítása Tomahawk cirkáló rakétákkal), illetve a különleges egységekkel végrehajtott hadműveletek kerülhetnek előtérbe. A koalíció eléggé laza, törékeny, „vigyázni kell rá".

A vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, Martin Dempsey tábornok a legutóbbi szenátusi meghallgatás során azt mondta, pozitív fejlemény a koalíció létrejötte, de úgy tűnik, hogy az amerikai csapatok bevetése nem kerülhető el. Többen úgy vélik, elszólta magát. Szerintem egyeztetett az elnökkel: dobjunk be egy ilyen hírt a köztudatba, és nézzük meg, milyen lesz a fogadtatása. Kérdés, hogy Dempsey konkrétan milyen erőkre gondolt?