Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiszabadultak a túszok

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolititka.hu |  2013. május 26. 16:00

Kiszabadult a Vöröskereszt három, korábban Jemenben túszul ejtett munkatársa, akiket az Abján tartományban végzett munkájuk közben raboltak el. A Vöröskereszt nyilatkozata szerint már Áden kikötőjében vannak, biztonságban.

A segélyszervezet 1962 óta dolgozik Jemenben, segítséget nyújtva a konfliktusban érintett civilek számára. Jelenleg közel 200 fős személyzettel elsősorban a vízellátó rendszer támogatásában, gyógyászati felszerelések és egészségügyi létesítmények biztosításában nyújt segítséget.

A három munkatárs egy terepkirándulásról tartott hazafelé, amikor jelzéssel ellátott gépjárművüket fegyveresek állították meg Dzsaár mellett. A biztonsági szakértők szerint az emberrablók olyan milicisták lehettek, akik a jemeni kormánnyal állnak összetűzésben, nem pedig az al-Kaidához köthető fegyveresek, amely szervezetnek egyébként több tagja és szimpatizánsa is Jemenben tartózkodik.

A legutóbbi incidensre napokkal azután került sor, hogy törzsi fegyveresek Abjánban két egyiptomi és két indiai állampolgárt raboltak el. A megelőző héten pedig váltságdíj fejében engedték el a feltehetően az al-Kaida által még decemberben elrabolt finn párt és osztrák diákot.