Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyel humanitárius segítség Szíriának

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. március 16. 21:00

Lengyelország humanitárius segítséget nyújtana Szíriának, miután az ENSZ bejelentette, hogy több mint egymillió menekült keres szállást a térségben dúló polgárháború miatt.

A „Lengyel Humanitárius Akció" (Polish Humanitarian Action – PAH) segélyszervezet szerint a Lengyelországban összegyűjtött pénzösszegből célszerű lenne törökországi ellátmányt vásárolni és konvojokkal Aleppó város közelébe szállítani, ahol jelenleg a harcok folynak. „A terep nagyon veszélyes, ezért nem tudjuk, hogy mi magunk képesek leszünk-e eljutni Szíriába, de legalább a szállítást megpróbáljuk megszervezni" – mondta el Olga Blumczynska, a PAH munkatársa a Polish rádiónak.

A PAH jelenleg szíriai bázisú, nem állami szervezetekkel működik együtt Törökországban, és dolgozott Libanonban is, ahol a menekültek egyharmada keresett szállást. „Szíria jelenleg a teljes katasztrófa felé tart" – mondta az ENSZ menekültügyi főbiztosa, Antonio Guterres a BBC jelentése alapján. Hozzátette, hogy a nemzetközi humanitárius segélyek kapacitása már veszélyesen megfogyatkozott.

Több mint húsz lengyel közéleti személyiség (például Aleksander Kwasniewski, korábbi köztársasági elnök, Andrzej Wajda filmrendező vagy Stanislaw Dziwisz bíboros, II. János Pál pápa titkára) is aláírta azt a levelet, amit a lengyel társadalomnak címeztek. „Egyre több támadás éri a polgári lakosságot Szíriában, ráadásul nincs elég pénz az orvosi ellátásra, gyógyszerekre, ételre és meleg ruhára." – állítja a levél. „Az élet megy tovább a romos házak közt is, csupán nincs lehetőség fűtésre, meleg étel elkészítésére és korlátozott a meleg vízhez történő hozzáférés is."

Az ENSZ becslései alapján eddig hozzávetőlegesen 70 ezer ember veszítette el otthonát a konfliktus miatt. A brit „The Sunday Times" egy március 3-i interjújában Bashar al-Assad szíriai vezető azt nyilatkozta, hogy ő „bárkivel hajlandó tárgyalni, még milicistákkal is, ha azok leteszik a fegyvert. […] Azonban olyan terroristákkal nem fogunk egyezkedni, akik elhatározták, hogy fegyvert hordanak, terrorizálják a lakosságot, civileket bántalmaznak és nyilvános helyeket, illetve magánvállalkozásokat támadnak meg azért, hogy elpusztítsák az országot".