Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyel katonák mentettek meg egy afgán kislányt

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolititka.hu |  2013. március 27. 12:51

Négy hónap után hazaszállítják azt a hat éves afgán kislányt, akinek lengyel katonák mentették meg az életét, majd ezt követően a lengyelországi Bydgoszcz Katonai Kórházában ápolták.

Zarka 2012 októberében sérült megy egy tűzharcban, mely az afgán rendőrség és a szélsőségesek között zajlott. A kislány épp az apukájával sétált, amikor a jobb combját találat érte. Ezt követően a súlyosan sérült Zarkát Ghazniba szállították, ahol két órán keresztül operálták. Sajnos további kezelésre volt szüksége, melyet Afganisztánban nem tudtak biztosítani, de a lengyel kontingens orvosainak közbenjárása nyomán Lengyelországba szállították, ahol megfelelő ellátásban tudták részesíteni.

A körülmények ellenére Zarka jól érezte magát Lengyelországban, elkezdte tanulni a nyelvet és a szokásokat, és sokszor játszott együtt lengyel gyerekekkel a közeli óvodában. A kezelésnek köszönhetően a kislány állapota a lehető legjobban alakult, ezért hazatérhet hazájába. A családját ez idő alatt a Lengyel Katonai Kontingens orvosai készítették fel a további rehabilitációval kapcsolatban.