Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dán menet Koszovóban – magyar katonákkal

Szöveg: Szmolenszki Ildikó őrnagy |  2013. március 27. 11:38

Csípős szél és hóesés fogadta a Dancon March résztvevőit március 16-án kora reggel a koszovi Novo Selo táborban. Az időjárás nem kedvezett annak a hét magyar katonának, akik az MH KFOR Kontingens nyolcadik váltásából beneveztek a túrára, hogy kipróbálják akaraterejüket, kitartásukat.

1595951455

A „Dán menet" elnevezésű nemzetközi menetgyakorlat több mint 40 éves múltra tekint
vissza. A Dán Királyi Hadsereg békefenntartói által az 1970-es években alapított túrát a világ
minden táján megrendezik, ahol dán katonák állomásoznak.

A táv megközelítőleg 26 kilométer, amelyet minimum 10 kilogramm súlyú felszereléssel, fegyveresen, nyolc óra
alatt kellett megtenni a hegyek között.

Hardi Attila százados, Walterné Szeri Eszter százados, Kovács László százados, Varga-Tóth
Imre főhadnagy, Vitári Gergő hadnagy, Nagy Ferenc Ottó főtörzsőrmester és Urbán Gábor
főtörzsőrmester a körülmények ellenére sikeresen vették az akadályokat. Teljesítményüket
elismerő oklevéllel és medállal jutalmazták a szervezők.

1595951455