Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lezuhant egy ISAF helikopter Észak-Baghlan tartományban

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. július 21. 16:39

A Nemzetközi Biztonsági és Közreműködő Erő (ISAF) egyik helikoptere egy kora hajnali művelet során az elmúlt héten lezuhant Észak-Baghlan tartományban, Borka városának körzetében.

A Pajhwok Hírügynökségnek nyilatkozó Abdul Jabbar járási vezető elmondása szerint a helikopter a felkelők egy parancsnoka őrizetbe vételénél segédkezett volna Dahan Alif községben, amikor lezuhant. Egy helyi tisztviselő arról számolt be, hogy a helyszínen később őrizetbe vették Sharab tálib vezetőt és három társát.

Az ISAF sajtóirodája megerősítette a szövetséges helikopter lezuhanását, kijelentve, hogy személyi sérülés nem történt és súlyos kár sem keletkezett. A közleményből kiderült, hogy a körzetben ellenséges aktivitásról nem érkezett jelentés, ezért az ISAF tisztviselői még értékelik, hogy mi okozhatta a szerencsétlen földet érést.

Bu, a tálibok szóvivője ezalatt azt állította, hogy a helikoptert lelőtték, a felkelő csoport szóvivője, Zabihullah Mujahid pedig hozzátette, hogy az incidensben – az ő állítása szerint – huszonnyolc amerikai katona életét vesztette. Egy helyi lakos, Juma Quli is nyilatkozott a történtekről, mely szerint NATO katonák hangszórón értesítették a lakosságot, hogy maradjanak otthonaikban, amíg a rajtaütés véget nem ér. Körülbelül egy órával később lehetett hallani egy robbanást, melyről később kiderült, hogy a helikopter földet érése okozta.