Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már csak öt perc van a világvégéig

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. január 21. 15:03

Pontosan öt percre vagyunk a világvégétől – véli a Nobel-díjas tudósokból álló szervezet, amely már 1947 óta mozgatja az úgynevezett doomsday clock (a végítélet órája) mutatóit a világ változásaitól függően. A Bulletin of Atomic Scientists tagjai legutóbb 2012-ben figyelmeztettek: ha nem kezeljük megfelelően a klímaváltozást és az egyre növekvő nukleáris fenyegetést, hamarosan éjfélt üthet az óra és akkor mindnyájunknak befellegzik.

69 évvel ezelőtt az első atombomba kifejlesztésében részt vevő tudósok egy csoportja úgy látta, hogy a Manhattan-projekt után a világ már soha többet nem lesz olyan, mint előtte. A tudósok a katonák és a politikusok kezébe adták a fegyvert, amely elpusztíthatja az egész bolygót; azóta mindannyian a nukleáris holokauszt árnyékában élünk, és voltak olyan történelmi pillanatok, amikor majdnem bekövetkezett, aminek soha nem lenne szabad.

A szervezet, a Bulletin of Atomic Scientists tagjai azért alkották meg a végítélet óráját, hogy mindenki megértse: az atomháború a Föld utolsó háborúja lesz.
Az időmérő azonban nem csak a nukleáris fenyegetésre, hanem az új technológiák, mint például a nanotechnológia veszélyeire, illetve a klímaváltozásra is figyelmeztet; a tudósok minden évben egy jelentésben tájékoztatják az ENSZ Biztonsági Tanácsát az óra aktuális állásáról. Legutóbb 2012-ben módosították a mutatók állását, ekkor közelebb került éjfélhez, eszerint az utolsó öt percben vagyunk a civilizáció összeomlásától.

1595965854
A Bulletin of Atomic Scientists tagjai szerint „percekre" vagyunk a civilizáció összeomlásától

A szervezet szerint a helyzet 2013-ban sem javult, hiszen Pakisztán és India tovább bővítette nukleáris haderejét, ahogy Észak-Korea is kísérletezett ilyen fegyverekkel, ráadásul az Egyesült Államok és Oroszország viszonya is eléggé mélyponton van például Edward Snowden miatt. A tudósok abban is a végső romlás jeleit látják, hogy a világ továbbra sem tesz semmit a klímaváltozás és az új technológiák miatti veszélyek ellen.

Bár a mutató állása valóban aggodalomra ad okot, de eddigi története során nem is egyszer járt már közelebb az éjfélhez: 1949-ben három percre állt a végítélettől miután a Szovjetunió is sikeres atomteszteket hajtott végre, ekkor kezdődött a valódi nukleáris fegyverkezési verseny. 1953-ben pedig mindössze kétpercnyire álltunk a teljes megsemmisüléstől, mert a nagyhatalmak minden erejükkel belevágtak egy még pusztítóbb fegyver, a hidrogénbomba kifejlesztésébe és tesztelésébe.

1595965854
1947 óta mozgatják a doomsday clock, azaz a végítélet órája mutatóit

Nagyon feszült volt a helyzet 1981 és 1984 között is, ekkor 4 és 3 perc között ingadozott a mutató. Az amerikaiak már terveket szőttek egy esetleges atomháborúra vonatkozóan a szovjetek afganisztáni bevonulása miatt. Később annyira megromlott a két nagyhatalom viszonya, hogy 1984-re voltaképpen minden kommunikáció megszűnt közöttük. A tudósok akkor azt írták: „a kapcsolattartás minden csatornáját beszűkítették, vagy lezárták; a kapcsolat minden formája elgyengült, vagy meg is szűnt. És a fegyverkorlátozási tárgyalások egyfajta propagandává silányultak."

Ezt követően nyugodtabb periódusok következtek, de az óra 2007-től megint nagyon közel került a szimbolikus éjfélhez. A tudósok legfrissebb, idén kiadott jelentésében arra figyelmeztetnek, hogy a nukleáris rakéták leszerelése mellett is az arzenál többszörösen képes lenne elpusztítani az egész bolygót.