Nagyhatalmi vetélkedés indulhat az Arktiszért

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a Zbigniew Brzezinski által felvázolt, jövőbeli háromosztatú világrendben mindhárom fő pólusnak megvan a maga dilemmája. Az Egyesült Államok egészen idén február 21-éig a csendes-óceáni térségre kívánt koncentrálni, majd az orosz−ukrán válság hatására ismét nagyobb aktivitással szállt be a közel-keleti, illetve az európai ügyekbe (bár utóbbi jelen esetben elsősorban Ukrajnát jelenti). Kína korábbi dilemmája eközben eldőlni látszik: a kínai hadsereg gyors növelése, a tengeri igények egyértelművé tétele, az indiai szárazföldi határok el nem ismerése a számos egyértelmű jel közé tartozik, amelyek arra utalnak, hogy Peking globális hatalommá akar válni regionális helyett. Oroszország pedig egyértelműen szeretné ismét magához vonni a volt szovjet térséget, az Eurázsiai Gazdasági Közösség létrehozása mellett a gyors orosz fegyverkezés is ennek a jele. Az északi-sarkköri területeken megnövekedett aktivitás ezzel is összefügg, ám hátterében más szempontok is találhatók.

„Az oroszok részint katonai erővel akarják elfogadtatni saját gazdasági és politikai céljaikat, ennek jegyében telepítenek egyre több katonai erőt a sarkkörön túlra" − mondja Nógrádi György. „A törekvések egyértelműek és teljesen nyíltak, hiszen például már olyan különleges katonai egységeket is létrehoztak, amelyeket kizárólag az északi-sarkköri területeken kívánnak alkalmazni." Ez a bizonyos alkalmazás természetesen nem háborús körülmények között értendő, és komoly erődemonstrációs célzattal is bír. „Az Északi-sarkkör jelentősége a második világháborúban nőtt meg, akkoriban elsősorban hírszerzési központként funkcionált ez a térség a meteorológiai előrejelzések és egyebek miatt. Óriási versenyfutás folyt érte a szemben álló szövetségi rendszerek felett. Ma azonban már elsősorban az a döntő szempont, hogy olvad a jég."

És mindez nem a jövő, hanem szinte a jelen: bizonyos előrejelzések szerint 2020-ra a sarkvidéki jégpáncél olyannyira visszaszorul, hogy ez alapvető változásokat hoz majd a világkereskedelembe, noha ezekre a szempontokra ma még a politikusok egy része sem feltétlenül figyel oda. „Az Európa és Kína közötti kereskedelmi útvonalakat gyakorlatilag áthozzák majd az Arktisz térségébe" − mondja Nógrádi György. „Onnantól fogva a ma bejáratottnak számított Gibraltár–Szuez–India−Kína útvonal, netán az Afrikát megkerülő útvonalak a sarkvidéken is kiválthatók lesznek, és bekerül a képbe Szibéria is, hiszen rövidebb és ezáltal sokkal olcsóbb útvonalakról beszélünk. Ha Oroszország ki tudja használni ezt kikötők építésével, ezek katonai védelmével, az óriási előnyt jelent majd Moszkva számára." Az olvadás természetesen még egy fontos következménnyel jár: az energiahordozókban rendkívül gazdag Arktiszon is hozzáférhetőbbé válik a kőolaj, a földgáz és az itt található számtalan nyersanyag.

A fentiek eredőjeként egyre több ország igényével indul majd be a versenyfutás a sarkkörért. „Katonai összecsapásokról természetesen szó sincs, de igen komoly érdekütközések várhatók már néhány éves távlatban is" − mondja a szakértő, aki szerint amíg a világ egyéb részein történő események miatt nem következik be kenyértörés az Egyesült Államok és Oroszország között, addig nem kell attól tartani, hogy csak az Arktisz miatt kerülne egymással menthetetlenül szembe a két hatalom. A többiek inkább csak mellékszereplőnek tekinthetők. „Norvégia, Kanada vagy Dánia hiába mondja, hogy igaza van, ennek nem lesz érdemi konzekvenciája" − véli Nógrádi György. A kitermelés egyelőre még rendkívül drága a térségben, így inkább a területek megszerzése számít jelentős célnak, hiszen alapvető fontosságú kérdés, ki látja majd el a térség országait az itteni természeti kincsekkel.

Kína vonatkozásában az utóbbi évtizedben többször is felmerült, hogy erősödik az ország befolyása Szibériában és a távol-keleti orosz területeken. A demográfia egyértelműen a kínaiak oldalán áll. „Vlagyimir Putyin roppant komoly adókedvezményekkel igyekszik Szibériába csalni az európai oroszokat, ez a kezdeményezés azonban egyelőre nem igazán sikeres. Kína jelenleg abban érdekelt, hogy ne feszegesse a határok kérdését, ám beszédes, hogy Vlagyivosztokot már egy nagyon régi szovjet−amerikai csúcs kapcsán is ősi kínai városként emlegették, és emellett egyre több kínai is települ át orosz területekre a szibériai határ mentén. Sőt, a Szibériában megtermelt zöldségek és gyümölcsök túlnyomó többségét már most is kínaiak állítják elő" − hívja fel a figyelmet a szakértő. Mindez nem utópia: noha Moszkva és Peking taktikailag jelenleg együttműködik számos kérdésben, stratégiailag elképesztő mértékű ütközések és törések vannak bekódolva a két ország viszonyába. „Meggyőződésem, hogy az Egyesült Államok is épít erre" − teszi hozzá Nógrádi György. „Az orosz−kínai szembekerülés csupán idő kérdése. Amíg Putyin vezeti Oroszországot, nyilvánvalóan fel sem merülhet például Szibéria kérdése, de egy újabb Jelcin-típusú vezető mellett már előállhatnának vele. Ha Oroszország meggyengül, Kína bizonyosan lépni fog."