Névleges tűzszünet

A tűzszünet igazából elméletben és csak a nevében él. A jelek szerint leginkább azért, mert ma még a konfliktusban részt vevő egyik félnek sem áll érdekében kimondani azt, hogy nem működik.

Ukrajnának és Petro Porosenko elnöknek van talán a legkevesebb választási lehetősége. A jelek szerint az évtizedes elhanyagolásban elkopó, gyengén képzett és ellátott ukrán haderő nem képes megállítani az orosz anyagi, katonai, hírszerzési és haditechnikai támogatást élvező szeparatista erőket. Elveszítette Debalcevét, ami − csakúgy mint a 2014 szeptember 19-én aláírt első minszki tűzszünet után elveszített donyecki repülőtér − súlyos katonai és propagandavereséget jelent személy szerint számára és az ukrán hadsereg számára is.

Ugyanakkor egyértelmű a nyugati elvárás: Ukrajna tartsa magát a tűzszüneti megállapodáshoz, annak ellenére, hogy azt az első pillanattól kezdve felrúgták a szeparatista erők. Igaz, ezt is jelezték is előre: Debalceve „belterület", így arra nem vonatkozik a tűzszünet. Igazuk volt. Nem vonatkozott.
Ukrajnának égető szüksége van a kölcsönökre, a segélyekre ahhoz, hogy túlélje a telet és legalább esélye legyen bárminemű gazdasági, jogi, közigazgatási vagy katonai reformnak. A pénz átutalásához azonban szükség van arra, hogy hivatalosan − legalábbis papíron − tűzszünet legyen.

Pontosan érzékelhető az is, hogy lekerült a napirendről az amerikai fegyverek szállítása Ukrajnának. A második minszki megállapodás előtt szinte naponta hangzottak el az amerikai kormány részéről is a „nem zárjuk ki a lehetőségét" nyilatkozatok, s számos washingtoni előadáson is már-már egyértelmű, széles támogatással övezett elvárás volt a fegyverek, elsősorban modern páncéltörő rakétarendszerek és rövid hatótávolságú, vállról indítható légvédelmi rakéták szállítása az ukrán hadsereg számára. Ez a békeszerződés aláírását követően azonnal eltűnt mind az amerikai médiából, mind a politikai beszédből. Igaz, valószínűleg az sem segíti az ukrán részről régóta szorgalmazott fegyverszállítások ügyét, hogy a Debalcevében készült video- és fényképfelvételek tanúsága szerint az ukrán hadsereg visszavonulás közben egyszerűen otthagyott egy komplett készlet, ládájába becsomagolt, sérülésmentes LCMR (tüzérségi felderítő) radarrendszert, melyet az Egyesült Államoktól kapott segélyként.

Oroszország sem érdekelt a tűzszünet hivatalos felrúgásában. Kitűzött katonai és politikai céljait rendre eléri, az elfoglalt terület növekszik, Ukrajna helyzete egyre kevésbé stabil, hadereje nem jut modern nyugati fegyverekhez, rendszerekhez. Diplomáciai siker, hogy még a második minszki egyezmény értelmében sem kell a határőrizetet átadnia, csak valamikor a ködös, távoli jövőben, az elfoglalt területekre vonatkozó közigazgatási reform, s a csak ezután megtartandó helyi választások után. Azaz továbbra is zökkenőmentes marad a szeparatista erők utánpótlása, az orosz emberi és haditechnikai erők szükség szerinti átcsoportosítása.
„Sőt, az egyezmény értelmében Ukrajna nyakába szakad az elfoglalt terület fenntartásának minden költsége, a közmű- és pénzügyi szolgáltatások helyreállításával, azok összes költségével. A teljes helyi gazdaság pedig Moszkváé, pontosabban a Gazpromé lesz" − tette hozzá Nikolai Zlobin, a Center on Global Interests elnöke február 20-ai előadásában.

Bár Porosenko közölte, hogy békefenntartó erők telepítését fogja kérni az ukrán−orosz határ ellenőrzésére, ez lehetetlen küldetés számára. Ehhez ugyanis az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyására lenne szükség, ahol Oroszországnak vétójoga van. Kérdés volna az is, melyik ország lenne hajlandó katonákat adni egy ilyen misszióba…

Az EBESZ sem képes érdemi munkát végezni, az egyezményben foglaltak ellenére sem. Mivel megfigyelői a szeparatista erők jóindulatára vannak utalva, ha a tűzszünet betartását kívánják a helyszínen is ellenőrizni, így nem meglepő, ha dolgavégezetlenül térnek vissza a frontvonalakról. Az egyik távolról irányított helikopterüket is lelőtték Mariupol mellett február 6-án, míg egy másik még február másodikán kapott lövést a forgószárnyába.

Az Egyesült Államok és az EU vezetői „nyugtalanságukat fejezik ki a helyzet miatt", „felszólítják a feleket a megállapodás maradéktalan betartására", illetve „sajnálattal veszik tudomásul a tűzszünet megsértéséről érkező híreket". Természetesen katonai beavatkozásról szó sem lehet, s mint fentebb említettem, az európai részről amúgy is mereven elutasított amerikai fegyverszállítások kérdése is lekerült a napirendről.

A fő nyugati „fegyverzetek" továbbra is az eddig a vártnál is kevesebb gyümölcsöt hozó diplomácia, illetve a mélybe zuhant olajárral együtt hatékonynak bizonyult gazdasági szankciók maradnak. Ez utóbbiak további szigorítási lehetőségének vizsgálatát − legalábbis amerikai részről − épp február 21-én jelentette be John Kerry amerikai külügyminiszter. A „napokon belüli" döntés csak éveken belül mérhető eredményeket hozhat. Igaz, Washingtonnak és Brüsszelnek van ideje elég − Ukrajnának pedig területe. S ameddig ezt csak lassan, városról városra, mondhatni feltűnés nélkül „fogyasztják" a szeparatista erők, addig tulajdonképpen azt is mondhatjuk, nincs is nagy baj.