Phenjannak és Washingtonnak is érdeke, hogy eredményt mutasson fel

Noha az egész világ felbolydult a két Korea csúcstalálkozója örömére, Csoma Mózes Korea-kutató szerint „áttörés még nem történt" Kim Dzsong Un és Mun Dzse In megbeszélésein. „Inkább visszanyúlásnak lehettünk tanúi a 2000-es évek legelejére, amikor lezajlott az első Korea-közi csúcstalálkozó: akkor is pontosan ilyen jellegű fejleményeket láthattunk" – mondta el kérdésünkre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa. „Mindenképpen kézzelfogható eredmény, hogy az elmúlt két évet jellemző feszültség megszűnt, illetve teljes mértékben lecsökkent. Ez viszont elsősorban eddig is Phenjan és Washington között volt érezhető, nem pedig Észak-Korea és Dél-Korea viszonyában."

Csoma Mózes szerint Phenjan az eddigi tapasztalatok alapján bizonyosan betartja majd vállalásait a nukleáris próbarobbantások, rakétatesztek beszüntetését illetően, ameddig úgy ítélik meg, hogy megfelelő irányba haladnak a folyamatok. Ugyanennek lehettünk tanúi 2000 októberétől 2006 nyaráig, majd 2007 februárjától 2009 elejéig, amikor szintén önkéntes moratórium alapján nem végeztek hasonló erődemonstrációkat. „A nemzetközi ellenőrök beengedése szintén nem példa nélküli, hiszen egy 1994-es, az amerikaiakkal kötött paktumban Kim Ir Szen maga is hozzájárult ehhez. A teljes leszerelés ugyanakkor más kérdés. Egyfelől évekig tarthat, másfelől a rezsim pontosan tudja: addig számít tényezőnek, ameddig rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel."

Az amerikaiak világossá tették: a líbiai modellt alkalmaznák Észak-Koreával szemben, vagyis semmilyen szankciót nem függesztenének fel addig az ország vonatkozásában, amíg teljes mértékben le nem szerelik a szóban forgó eszközöket. „Ugyanakkor megfordítható a kérdés" – mutat rá Csoma Mózes. „Phenjan ugyanis pont azt akarja elkerülni, ami Líbiával történt, és az észak-koreai propaganda az évek során többször kiemelte, hogy noha Moamer el-Kadhafi önkéntesen mondott le tömegpusztító fegyvereiről, sőt, törvényben deklarálta, hogy nem gyárt és nem tart rendszerben efféle eszközöket, rezsimjét aztán mégis a lehető legdicstelenebb módon buktatták meg. Úgy gondolom, annyi rafináltság ennek okán mindenképpen lesz az észak-koreaiakban, hogy száz százalékosan mindent bizonyosan ne szereljenek le. Erre egyébként a lehetőségük is adott, hiszen az ország az ’50-es évek óta tele van bunkerrendszerekkel, már az akkori magyar diplomáciai jelentésekben is szerepelt ezek építése. Az elmúlt évtizedekben még jobban kiteljesedtek az ilyen irányú munkálatok, vagyis bőven van hová rejteni a gyártósorokat, fegyvereket."

Csoma Mózes a tárgyalásokról elmondta: mindkét Koreában nagy hősnek számít Szo Hi tábornok, a középkori Korjó Királyság hadvezére. Az akkori országot a magyar államalapítás körüli időkben, a 11. század elején folyamatosan fenyegette északnyugatról a kitáj népesség, a mai mongolok ősei. Szo Hi a velük folytatott tárgyalások során, rafinált módon meggyőzte a kitájok vezetőjét, hogy a konfliktus oka a szomszédosság, és ha elmennének a környékről, illetve átadnának területet a Korjó Királyságnak, nem is lenne összeütközés a felek között. „Szo Hi úgy vonult be a történelemkönyvekbe mindkét Koreában, mint a nemzeti hős, aki hihetetlen diplomáciai képességeivel képes volt megelőzni egy nagy háborút. Phenjanban jelenleg ezt a metódust próbálják megfelelően adaptálni a jelenkori viszonyokra. Ebben az összehasonlításban persze nem feltétlenül Donald Trump és az Egyesült Államok áll a kitájok szerepében, de tény: mindkét Koreában évezredes történelmi tapasztalat, hogy kis népként mindvégig a nagyhatalmak között őrlődtek. Ahogy egy népszerű közmondásuk is szól, a cethalak harcában a kis rák páncélja roppan össze. Vagyis alapélményük, hogy úgy tudták túlélni az elmúlt évezredeket, ha megfelelően rafináltak voltak" – mutatott rá a szakértő.

Csoma Mózes szerint a Korea-közi csúcs záróbankettjének olyan hangulata volt, mint egy tipikus koreai családi találkozónak, rokoni összejövetelnek. A szakértő úgy látja: jelenleg elég komoly az esély arra, hogy az április 27-én elfogadott panmindzsoni nyilatkozat értelmében valóban még idén megkössék a békeszerződést a két Korea között. Utóbbi lépés már csak azért is szimbolikus lenne, mivel pont idén hetven éve kiáltották ki a két különálló Koreát. „Az amerikaiak mindenképpen rábólintanának, de természetesen a kínaiak is nagyon szeretnék elérni, hogy ne maradjanak ki a rendezésből, hiszen ebben az esetben Washington kerül lépéselőnybe velük szemben a térségben" – érzékeltette a Korea-kutató.

A két Korea megbeszéléssorozata remekül megágyazott a májusban várható kétoldalú tárgyalásoknak is Kim Dzsong Un és Donald Trump között. „Az elmúlt harminc év időszakában Phenjan céljai nem igazán változtak, a labda alapvetően az amerikai térfélen pattogott. Mivel a jelenlegi amerikai elnök üzletember-indíttatású, az északi kommentárok is azt mondják: először vetődött fel egy tényleges paktum reális lehetősége a két ország között. Barack Obama adminisztrációja nem akarta jutalmazni, legitimálni a diktatúrát azzal, hogy tárgyal vele, most azonban mindkét félnek borzasztó erőteljes érdeke fűződik ahhoz, hogy eredményt mutassanak fel. Trump szomjazik egy külpolitikai sikerre, a koreai béke megkötése pedig mindenképpen olyan fegyvertény lenne, amivel bevonulna a történelemkönyvekbe, és jó eséllyel Nobel-békedíjat is kaphatna. Kim pedig elképesztően nagy legitimációs forrásként tekinthetne a tárgyalásokra. Amennyiben sikerülne összehozni a megbeszéléseket, elmondhatja: olyan eredményt ért el, ami sem nagyapjának, sem apjának nem sikerült."