Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Adatvédelmi tájékoztatót tartottak

Szöveg: Faragó Fanny |  2018. május 4. 13:11

A szigorodó adatvédelmi és információvédelmi törvényről tartott tájékoztatót a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály – a HM Hatósági Hivatal közreműködésével – május 3-án, csütörtökön a tárca Balaton utcai objektumában. Az ülésen a minisztériummal szoros együttműködésben tevékenykedő, a honvédelem ügyét támogató társadalmi szervezetek képviselői vettek részt.

1599186438
Dr. Papp Ferenc ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály főosztályvezetője a tájékoztatón elmondta: a társadalmi szervezetek gyakran tartanak olyan rendezvényt, ahol elengedhetetlen a résztvevők megfelelő adatkezelése. Ez a tájékoztató nyújt segítséget ahhoz, hogy a szigorodó adatvédelmi törvénynek megfelelően járhassanak el.

A szakmai tájékoztatást dr. Ujfaludi Zoltán ezredes, a HM Hatósági Főosztály Adatvédelmi és Információszabadság Osztály osztályvezetője tartotta. Előadásában a május 25-től hatályba lépő általános adatvédelmi rendelet és az infotörvény tervezet rendelkezéseiről beszélt. „Nagy változások várhatók, de alapvetően nem szerveződnek át az adatvédelmi szabályok. Ez a rendelet fogja egységesíteni az európai adatvédelmet" – mondta az ezredes.

1599186438
Ujfaludi Zoltán beszámolójában – többek között – kitért a személyazonosítás folyamataira, az adatkezelők és az adatfeldolgozók feladataira, valamint a teljes körű adatvédelem fogalmára. Ismertette az adatkezelés menetét és az erre vonatkozó jogszabályokat, majd az érintett hozzájárulási kötelezettségeit. Előadásában részletezte a személyes adatok kezelésére vonatkozó elveket és az adatvédelmi szabályzat elemeit. Felhívta a figyelmet a pontos és naprakész adatkezelés fontosságára, végül a rendszeres adatmentés szükségességét hangsúlyozta. A résztvevők megtudhatták, mikor jogszerű az adatkezelés, miként kell előkészíteni az adatkezelési tevékenységek nyilvántartását, illetve azt, hogy milyen hatósági bejelentést kell tenni adatvédelmi incidens esetén.

1599186438
Az ezredes előadását követően dr. Dudás Tímea alezredes és dr. Kiss Adél kormánytisztviselő segítségével űrlapokat és adatlapokat értelmeztek, a fórum végén pedig, a jelenlévőket érdeklő speciális problémákat beszélték meg a résztvevők.

1599186438
Fotó: Szabó Lajos zászlós