Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tigrisekkel erősítenek az orosz ejtőernyős egységek

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. március 11. 14:30

Vlagyimir Samanov bejelentette, hogy az orosz ejtőernyős egységek hazai-tervezésű páncélozott járművekkel lesznek felszerelve, beleértve a „Tigris-M” járművet.

Az SPM-2 GAZ-233036 „Tigris" egy nagy-mobilitású többcélú katonai jármű; végsebessége 150 kilométer/óra, és legfeljebb 1,2 tonna rakomány, vagy 9 személy szállítására képes.

Samanov elmondása szerint elképzelhető, hogy az Ejtőernyős Erők a fent említett járművön kívül megrendelhetik a Typhoon 6×6 kerék meghajtású páncélozott személyi hordozót is a Kamaz gyártótól, miután az módosítja a jármű egyes elemeit, az orosz ejtőernyősök igényeihez igazodva.

A közlemény közvetlenül az orosz Védelmi Minisztérium bejelentése után jelent meg, amelyben azt szögezték le, hogy nem kívánnak több olasz Rys (Lynx) könnyű többcélú járművet vásárolni. Az első 57 darab járművet a múlt évben szerelték össze egy voronyezsi gyárban; a fennmaradó 301 darab jármű a létező szerződés értelmében 2013-ban kerül legyártásra az új tatarsztani Kamaz gyárban. A 2011-2020-as állami fegyverzet-beszerzési program részeként a Védelmi Minisztérium 2015-ig egy milliárd dollár értékben 1775 darab könnyű többcélú jármű beszerzését tervezi.

1595950581
Az orosz ejtőernyős egységeknek szánt Typhoon páncélozott jármű