Törökország számára létérdek a NATO-tagság és az EU-val ápolt partnerség

Lejt a pálya

A szakértő ugyanakkor hozzáteszi: nem kérdés, hogy a változások ezzel együtt is az autoriter tendenciák további kiteljesedését jelentik. „Mindez nagyon jól illik az évekkel ezelőtt elkezdődött hatalmi politikába. Ebben a rendszerben a kormánypártnak lejt a pálya, övék a túlsúly a médiában, a gazdaságban, és most már a választások tisztasága is megkérdőjeleződik. És mindez már túlmutat azon, hogy nem fair a kampány, hiszen már a 2014-es helyhatósági választásokon is többen számoltak be visszaélésekről. Most pedig az ellenzék állításai szerint mintegy 2,5 millió le nem pecsételt szavazat került be a rendszerbe, amit utólag a Választási Bizottság elfogadott – mindez előrevetíti annak a veszélyét is, hogy a következő választás nemcsak erősen a kormánynak kedvező kampánnyal zajlik majd, hanem további visszaélések is várhatók a megfelelő eredmény elérése érdekében."

A változásokat tekintve nincs jelentősége annak, hogy az alkotmánymódosítás szűk többséggel, mindössze 51 százalékkal ment át a választókon, bár a részletes eredményeket jobban megvizsgálva bőven akadtak Erdogan és az AKP szempontjából kellemetlen fejlemények is. „Isztambulban, Ankarában, a nagyvárosokban általában a nemek kerültek ki győztesen, de rendszerint ezek is szűk többséggel, 51 százalék környéki eredményekkel" – mutat rá Egeresi Zoltán. „Erdogan számára különösen fájó lehet, hogy több, eddig biztos bázisának számító isztambuli vallásos negyedben is a nemek kerültek többsége. Viszont hiába szerette volna a kormány a 60-65 százalékos igen-többséget, amit a módosítás mellett felsorakozó pártok korábbi választási részaránya indokolhatott volna, hatalomtechnikailag mindez nem számít. Eleve előre sejteni lehetett, hogy nagyon szoros lesz a végeredmény."

Noha Erdogan a népszavazás után egyből belengette, hogy Törökország megfontolja a halálbüntetés bevezetését, és esetleg egy újabb népszavazáson dönt a kérdésről, a szakértő szerint mindennek kicsi a valószínűsége. „Eleve az AKP törölte el a halálbüntetést, amitől persze még visszahozhatják, de ennek túl nagy költsége lenne" – mondja Egeresi Zoltán. „Inkább arról van szó, hogy a népszavazási kampányban Erdogan a saját szavazóbázist, illetve a nacionalista radikális szavazókat akarta mozgósítani. A halálbüntetés visszahozatalának lehetősége a tavalyi katonai puccs után merült fel, a közösségi oldalakon is sokan követelték ezt, az AKP pedig érzékelte ezt a társadalmi igényt, most pedig napirenden tartják a témát. Ha viszont meglépnék ezt, akkor az Európai Unió nagy valószínűséggel felmondaná a török csatlakozási tárgyalásokat, ami gazdaságilag és a nemzetközi megítélést tekintve sem tenne jót Ankarának. Így ezt az egész témát egyelőre nem kell túlértékelni."

Kényes egyensúlyozás

Egeresi Zoltán szerint többrétegű annak megítélése, vajon a jelenlegi törékeny regionális biztonságpolitikai helyzetben előnyös-e Törökország számára, hogy egy Erdoganhoz hasonló karizmatikus, autoriter vezető áll az élen. „Az, hogy a belpolitikai törvényhozó és végrehajtó hatalom különbsége csökken, könnyebbé teszi a döntéshozatalt, ugyanakkor ez a fajta központosítás egyszersmind sérülékenyebbé is teszi az államot. Viszont látni kell: a török külpolitika eddig sem ettől függött, és nagy valószínűséggel ezután sem lesz változás" – szögezi le a szakértő, aki szerint a török külpolitikában tapasztalható vargabetűk ezután is jellemzőek maradnak. „Jól megfigyelhető, ahogy az oroszokkal is hol összevesznek, hol kibékülnek: az utóbbi hónapokban megint konfliktusosabb irányba mozdult a viszony. Ugyanakkor a közel-keleti térség annyira bizonytalan régióvá vált az utóbbi években, amelyben nagyon nehéz előre meghatározott stratégiát követni, hiszen a különböző szereplők belépésével az erőviszonyok és a hadszínterek is gyorsan változnak. Ilyen környezetben Törökország alapvetően haszonmaximalizálásra törekszik. Erdoganra nagyon jellemző ennek érdekében a folyamatok aktív befolyásolása, viszont a Törökország körül érzékelhető veszélyek száma még így is csak kevéssé redukálható. A cél ebben a helyzetben a külső fenyegetések minél messzebb tolása a külső határoktól, legyen szó akár az Iszlám Államról, akár a szíriai kurdokról. Ennek volt köszönhető, hogy bizonyos szinten elismerték Bassár el-Aszadot, és kooperáltak az oroszokkal."

Ezek a lépések persze nem tettek jót Törökország és NATO-szövetségesei, elsősorban az Egyesült Államok kapcsolatának, politikai szólamok ide, hangzatos üzengetések oda, Egeresi Zoltán szerint teljesen valószínűtlen, hogy a felek kenyértörésre vinnék a dolgokat. „A török külpolitikában várhatóan ezek után is megmarad majd az egyensúlyra való törekvés. Megpróbálnak Amerika és Oroszország között manőverezni, de Moszkvához nem tudnak annyira közeledni, hogy amiatt összevesszenek Washingtonnal, mert a NATO a legfontosabb védelmi szövetség, ami garantálja a biztonságukat. Elég belegondolni, mi minden történhetett volna a 2015 novemberében lelőtt orosz gép esete után, amennyiben Törökország nem tagja a NATO-nak… Ez egy konfliktusos régió erős nagyhatalmi szereplőkkel, és a NATO-tagság jó védőernyőt jelent, hiába romlott most meg a kapcsolat az amerikaiakkal, és hiába tápláltak nagy várakozásokat Trump felé."

Mindemellett természetesen az orosz viszony is igen messze van attól, hogy őszintén és főleg tartósan barátinak nevezhessük. „Az oroszok az utóbbi hetekben keményen megnehezítették a törökök helyzetét a szíriai kurdok támogatásával, hiszen az általuk ellenőrzött területeken az Eufrátesz pajzsa művelet befejezését követően sorra hozták létre a bázisokat. Mint ebből is látszik, a két ország között alapvetően aszimmetrikus a kapcsolat: Törökország hiába jelentős és befolyásos regionális szereplő, Szíriában nem ő a legfontosabb erőközpont, úgy tűnik, hogy továbbra is az amerikai és az orosz befolyás számít perdöntő jelentőségűnek a térség jövője szempontjából" – mondja a szakértő. „Az oroszok lezárták a török előrenyomulási lehetőségeket Észak-Szíriában, így Ankara kénytelen lesz megint a nyugatiakra támaszkodni, főleg, hogy Irán szintén jelen van a térségben, méghozzá Törökországgal ellentétes szíriai érdekekkel és célokkal. Vagyis Ankarának továbbra is szüksége van a NATO-ra, és szüksége van legfontosabb gazdasági partnerére, az Európai Unióra is."

A migrációs válság nem volt kiemelt kampánytéma

Az Unióval ápolt kapcsolatok terén a menekültügyi megállapodás bír óriási jelentőséggel, és ugyan elhangzott a török médiában, hogy Törökország nemrég részlegesen felfüggesztette a menekültek visszafogadását, a gyakorlatban mindez nem jelentett érdemi változást, továbbra is visszafogadják az embereket. „Ebben a tekintetben eleve nagyon kevés emberről van szó, egy év alatt alig több, mint ezerről" – emeli ki Egeresi Zoltán. „Ami pedig a megállapodás egészét illeti, ugyan időről időre elhangzanak követelések a vízummentességet és a kifizetéseket illetően, a törökök alapvetően így is betartják, amit vállaltak, és egyelőre nem is várható változás ezen a téren. A népszavazási kampány során például nem is számított mindez kiemelt témának, mivel elindult a megítélt pénzek kifizetése, Ankara pedig számít is ezekre. Majd ahogy lejárnak a határidők, és az Unió folyósította azt a bizonyos kétszer 3 milliárd eurót, újabb összegeket kérnek majd. Közben viszont megállt a migránsok számának drasztikus növekedése, hiszen jelenleg Szíriában sem zajlanak már olyan hadi események, amelyek hatására ismét tömegek kelnének útra. Sőt, több ezren visszaköltözhettek az Iszlám Államtól visszafoglalt területre. Emellett pedig török támogatás mellett, de még Észak-Szíriában kiépült egy körülbelül húsz táborból álló rendszer, amely több százezer embert tart Szíriában, és elkezdtek kiépíteni egy nagyon komoly falrendszert is, hogy megnehezítsék az illegális határátlépéseket."

A szakértő hozzáteszi: a Törökországba szakadt szíriaiak közül egyre többen kapnak munkavállalási engedélyt, egyre többen vehetnek részt oktatásban, így aztán egyre többen tudnak biztos egzisztenciát létrehozni az országban, és ezért nem is feltétlenül akarnak megindulni Európa felé. „A török vezetés részéről sincs nyomás irányukban, nincs menekültellenes hangulat a politikai diskurzusban" – összegzi Egeresi Zoltán.