Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb könyvbemutató a Honvédelmi Minisztériumban

Szöveg: Révész Béla |  2018. május 31. 17:07

Kis-Benedek József: Katonai biztonság Marokkótól Iránig című könyvét mutatta be a szerző a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely és az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Tudományos Szakkönyvtára szervezésében május 30-án, szerdán, a Honvédelmi Minisztériumban.

1599188047
A Zrínyi Kiadó gondozásában jelent meg idén Kis-József Benedek Katonai biztonság Marokkótól Iránig című kötete. A szerző nyugállományú katona, oktatói munkát folytatott a Corvinus  Egyetemen, külső óraadóként  jelenleg is tanít az NKE Hadtudományi Doktori Iskolában és a Zsigmond Király Főiskolán. Tagja a Magyar Hadtudományi Társaságnak, ahol elnökhelyettesként és a Nemzetbiztonsági Szakosztály elnökeként tevékenykedik. A katonai biztonságot érintő kérdések, a terrorizmus – mindenekelőtt a radikális iszlamista terrorizmus – és a Közel-Kelet jól ismert szakértője. A témakörben több mint száz publikációja jelent meg. Külső munkatársa a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének, amely rendszeresen szervez könyvbemutatókat a Honvédelmi Minisztériumban. A legutóbbi alkalomra május 30-án, szerdán került sor.

Az esemény házigazdája, Szabóné Szabó Andrea alezredes, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely osztályvezető-helyettese elmondta: a kutatóhely számára különösen fontos a kötet megjelenése, hiszen egyfelől a szerző munkatársuk, másfelől a könyv több tekintetben is hiánypótló munkának tekinthető. Prof. dr. Padányi József vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos rektorhelyettese a kötet megjelenéséhez írt köszöntőjében hasonlóan vélekedik: „A könyv nem hitegeti az olvasót azzal, hogy közel a megoldás. Azt sem hallgatja el a szerző, hogy a kívülről történt beavatkozások sem oldották meg a felhalmozódott problémákat, sőt számos országban – tudatlanságból, a helyzet hibás felméréséből, belpolitikai okokból – hozzájárultak a stabilitás gyengüléséhez. Ezért is állítom meggyőződéssel, hogy a szerző munkája hiánypótló. Minél többen elolvassák, minél több döntési helyzetben lévő vezető mélyül el az elemzésekben, annál megalapozottabb döntések születhetnek. Nyugtalanító megállapítások vannak a műben, de ez a lehetőség adhat némi reményt a jövőre nézve."

1599188047
Dr. Rostoványi Zsolt egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora a kötet előszavában így fogalmaz: „a Katonai biztonság Marokkótól Iránig című könyv átfogóan mutatja be a Közel-Kelet és Észak-Afrika jelenlegi, rendkívül bonyolult helyzetét, a biztonságot, azon belül is a katonai biztonságot állítva elemzései fókuszába. A szerző által tárgyalt kérdéskörök napjaink legaktuálisabb, lokális, regionális és globális szinten is jelentkező biztonsági kihívásai közé tartoznak."
1599188048
A szerző a könyvbemutatón elmondta: számtalan aspektusból vizsgálta már a Közel-Kelet történéseit, ezúttal katonai szempontból próbált válaszokat találni a térségben zajló eseményekre. Kiemelte, hogy nemcsak az egyes országok belpolitikai helyzete terén vannak szakadéknyi különbségek, de ugyanez a helyzet a haderők esetében is, beleértve az adott hadserek országon belül betöltött szerepét, a haditechnikai eszközök minőségét, valamint az állomány felkészültségét és elkötelezettségét is. Kis-Benedek József munkája kapcsán rámutatott: a Közel-Kelet a világnak az a része, ahol a katonai erő továbbra is az érdekérvényesítés fontos eszköze, válsággócok összessége, vallási és etnikai összetűzések helyszíne, nemzetállamok ellentétének, alvó és újjászülető, valamint aktív konfliktusok keletkezésének a színtere. „Az arab változások nyomán ma már világosan látható, hogy nem történtek gyors és sikeres változások, megoldás nem körvonalazódik, a korlátozott katonai csapások nem hoztak eredményt, a terrorizmus napi szintű, a menekültek pedig elárasztják Európát" – írja munkájában.

Mint mondta, az egyik legfontosabb kérdés, hogy a kialakult helyzetben hogyan értelmezhető a katonai biztonság a Közel-Keleten, fenyegeti-e Európát innen induló háború, van-e kilátás a térségben egy biztonságot szolgáló nemzetközi szervezet létrejöttére, illetve hogyan kezelendő az egyes országokban kialakult válság.

1599188048
A szerző külön fejezetekben foglalkozik a térségek biztonsági struktúrájával, a biztonságpolitika katonai elemzésével, az egyes államok katonai erejének jellemzésével, az arab fegyveres erők minőségével, az arab tavasz következményeivel, az Iszlám Állam szerepével, a migrációs kihívásokkal, valamint a térség változásainak az Európai Unióra gyakorolt hatásaival.

A Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent könyv itt rendelhető meg.

1599188048
Fotó: Szabó Lajos zászlós