Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb szankciók Irán ellen

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. január 17. 18:57

A kontinens dél-keleti területén elharapódzódó bozóttüzek megfékezésével küzdő Ausztrália új szankciókkal bővíti az Iránra kifejtett nyomásgyakorlást. Canberra a nemzetközi közösséggel együtt komoly aggályokat fogalmaz meg Teherán nukleáris fegyver fejlesztésére vonatkozó tervei kapcsán.

A jövőben az ausztrál bankok csak kormányzati jóváhagyással végezhetnek tranzakciókat iráni bankokkal, beleértve az Iráni Központi Bankot is. A bejelentett korlátozások értelmében a 2013-tól nem állandó BT tagsággal rendelkező Ausztrália az Iráni Iszlám Köztársaságból érkező gázimportot is leállította, ami visszafogja az olajszállító tankerek gyártásával és fejlesztésével foglakozó ausztrál cégek termelését a nyersanyagban gazdag Öböl-menti állam térségében.

A szankciók tovább növelhetik a nyomást Iránon, hogy az ENSZ BT határozatainak értelmében teljesítse nukleáris non-proliferációs kötelezettségeit és kezdjen komoly tárgyalásokba atomprogramját illetően. Az ausztrál bankok ugyanakkor már korábban is tartózkodtak az iráni üzletelésektől az Egyesült Államok jogi szabályozásainak korlátozásai miatt.

A szankciók az Iráni Forradalmi Gárda által kontrollált ipari létesítmények (olaj, gáz és petrolkémiai üzemek) működtetéséhez, valamint az iráni nukleáris és ballisztikus rakéta programhoz szükséges anyagok és szolgáltatások exportját is törvényen kívül helyezik.