Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Repült az első Oroszországban szerelt AW139-es

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. január 17. 20:06

December 19-én, moszkvai idő szerint 16:30-kor a levegőbe emelkedett az első, Oroszországban szerelt AW139-es többcélú helikopter. A repülést egy nappal korábban földi tesztelés és előkészítés előzte meg.

Az első repülést a 60001 lajstromszámot viselő helikopter a Helivert (mely az „Oroszország Helikopterei" holding és az olasz AgustaWestland közös vállalkozása) üzemének területén sikeresen teljesítette. Jelenleg már készül a második AW139-es is (60002), mely a Helivert tervei szerint 2013 februárjában kezdheti meg a berepüléseket.

A Helivert üzeme a Moszkva melletti Tomolino városban található, ahol jelenleg is több helikopter típus szerelése zajlik. Az AW139-es gyártását 2012-ben kezdték meg, az üzem évente 15–20 ilyen típusú helikopter gyártására képes.

A Helivertet – amely elsősorban az AW139-es gyártására specializálódott – az „Oroszország Helikopterei" holding és az olasz AgustaWestland közös vállalkozásaként még 2008-ban hozták létre. A felek között a szerződés aláírására 2008 novemberében került sor. 2012 januárja és márciusa között a Helivert mérnökei, szakemberei Olaszországba utaztak képzésekre az AgustaWestland központjába.

Kategóriájában az egyik legnépszerűbbnek számító AW139-esből már több mint 400 darab teljesít szolgálatot világszerte, és jelenleg több mint 300 darabra van megrendelése a gyártónak. Érdemes megemlíteni, hogy még 2010-ben az AW139-es helikopter volt az első a kategóriájában, mely megkapta az FIPS (Full Ice Protection System) teljes jegesedés elleni védelmi rendszert.

Címkékhaditechnika