Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A harmadik is megvolt

Szöveg: Trautmann Balázs |  2020. május 8. 19:28

Sikeresen hajtotta végre a harmadik, egyben utolsó tesztindítását a Lockeed Martin új generációs Precision Strike Missile rakétája.

A gumikerekes M142 HIMARS rakétaindító járműből útra kelt kísérleti PrSM 85 kilométer lerepülése után a gyártó szerint hajszálpontosan a számára kijelölt célba csapódott.

A 2019 decemberi, majd a 2020 márciusi, – szintén sikeres – tesztek után a mostani indítással le is zárult az új technológiákat és szerkezeti megoldásokat, illetve azok működését vizsgáló tesztsorozat. Így folytatódhat a nagy, 500 kilométer feletti hatótávolságú, hagyományos robbanófejjel felszerehető, irányított föld-föld ballisztikus rakétarendszer sorozatgyártásra érett változatának fejlesztése.

A tervek szerint a lánctalpas M270-es és a gumikerekes HIMARS indítójárművekből is használható fegyver első 30 példányát már a 2025-ös pénzügyi évben hadrendbe állítja majd az amerikai hadsereg.

Kép forrása: defense-aerospace.com