Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A lojális kísérő

Szöveg: Trautmann Balázs |  2020. május 7. 19:26

A Boeing május ötödikén bemutatta az egyelőre Loyal Wingman néven ismert, mesterséges intelligenciával irányított, nehezen észlelhető repülőgépének prototípusát.

1596078993

A Királyi Ausztrál Légierő egy olyan elképzelést próbál a gyakorlatba ültetni a Boeing segítségével, ahol a pilóta vezette FF_35A Lightning II-es és /A-18E/F Super Hornet vadászbombázók mellett egy pilóta nélküli, a legveszélyesebb felderítő és támadó feladatokra „előre küldhető", az ember vezette gépek pilótafülkéiből irányítható „kísérők" segítik a feladatok végrehajtását.

A jelenlegi tervek szerint a légierő három gépet állít majd hadrendbe, melyekkel azonban természetesen nem harci, hanem a mesterséges intelligenciával irányított, de ember felügyelte merevszárnyú repülőgépek alkalmazásának lehetőségeit és akadályait fogják megvizsgálni. Az egyik legnagyobb kérdésnek az ígérkezik: az „okos kísérő" mennyi adatot sugározzon vissza a vadászbombázók pilótafülkéjébe úgy, hogy azzal még nem terheli túl a hajózók figyelmét és helyzetfelismerő/értékelő képességeit?

Kép forrása: ic.pics.livejournal.com