Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A portugál légierő új megoldása a pilóták kiképzésére

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2019. február 3. 11:07

Érdekes tervvel állt elő a portugál légierő: olyan helyi céggel szerződne, amely a Leonardo cég M-346 Master kiképzőgépével gondoskodna a légierő leendő pilótáinak kiképzéséről.

https://www.jetfly.hu/legierok/a-portugal-legiero-uj-megoldasa-a-pilotak-kikepzesere
1599198583
Az eddigi kiképzőgépük, a Dassault Alpha Jet-je már tavaly nyugdíjba vonult és – átmeneti jelleggel – a leendő pilótákat alapképzésre az Egyesült Államokba küldik. Január közepén a portugál légierő parancsnoka, Manuel Teixeira Rolo tábornok a parlamenti meghallgatásán úgy nyilatkozott, hogy „az amerikai képzés nem életképes és nem jelent hosszú távú megoldást." Helyette olyan helyi vállalkozást keresnek, ahol költséghatékonyan, repült óránként fizetnének a kiképzésért – a parancsnok szerint erre kiválóan megfelelne a lisszaboni HiFly cég.

Keresik a lehetőséget arra is, hogy több országot bevonjanak ebbe az üzleti modellbe, mint például Belgiumot, Hollandiát és Norvégiát. Ezek az országok is F-16-ost üzemeltetnek pillanatnyilag és mindannyian F-35-öst fognak vásárolni (vagy már rendelkeznek is vele).

Rolo tábornok szerint az M-346 kiválóan megfelel alap kiképző géptípusnak, de hozzátette, hogy a vadászgép-piacon van még több alternatíva.

1599198583