Miniszteri bársonyszékig vitte Ferenc Ferdinánd egyik merénylője

„Nem vagyunk bűnözők: őszinte emberek vagyunk, akiket nemes elvek mozgattak. Idealisták vagyunk, akik jót akartak tenni: szeretjük a népünket, és akár meg is halunk az elveinkért" – mondta tárgyalása során, az utolsó szó jogán Nedeljko Čabrinović, Ferenc Ferdinánd egyik merénylője. Mindezt annak tudatában tehette, hogy biztosan nem fogják halálra ítélni, hiszen cselekedete idején még nem töltötte be az ehhez szükséges huszadik életévét – mivel azonban tuberkulózisban szenvedett, tudta, hogy így is közel van számára a vég. De nem minden merénylő végezte kötélen vagy akasztófán: olyan is akadt köztük, aki elismert professzorként később miniszter lett a jugoszláv kormányban.

Összeesküvők

Ferenc Ferdinánd és felesége, Chotek Zsófia az 1389-es rigómezei csata évfordulójának apropóján látogatott a Balkánra 1914 júniusában, holott az Osztrák−Magyar Monarchia illetékes szervei jó előre figyelmeztették a trónörököst egy esetleges merényletre. Szerb nacionalisták korábban több alkalommal is tervezték Ferenc Ferdinánd meggyilkolását, ám 1902-es, 1906-os és 1910-es előkészületeikre még a kezdeti szakaszban fény derült, így azokat a hatóságok meghiúsították. A trónörökös jelenléte a Monarchia tekintélyének megerősítését szolgálta volna, és egyben erődemonstrációs célzattal is bírt, hiszen Ferenc Ferdinánd egy hadgyakorlatot tervezett megtekinteni Szarajevó közelében.

A merénylet elkövetője és egyik fő szervezője, Gavrilo Princip ekkor már hosszú hetek óta ügyködött a gyilkosság előkészítésén. Princip még kamaszkorában, Belgrádban került kapcsolatba a Mlada Bosnia („Ifjú Bosznia") nevű radikális csoporttal, amely 1904-ben alakult, fő célja pedig Bosznia-Hercegovina Szerbiához csatolása volt. Az 1908-as annektálást követően a Mlada Bosnia szorosabbra fűzte a kapcsolatokat más nacionalista szervezetekkel. Ilyen volt a Fekete Kéz csoport, illetve a Narodna Odbrana („Egyesülés Vagy Halál"): ezekben magas rangú szerb tisztek is szerepet vállaltak, a céljuk pedig Nagy-Szerbia megteremtése volt. Egyértelmű bizonyíték a mai napig nincs rá, de a szerb politikai elit egy része szinte bizonyosan tudott a készülő merényletről: Princip eleve a Fekete Kéz egyik tagjától, Voja Tankosics őrnagytól értesült a trónörökös programjáról, ő pedig a szerb katonai hírszerzés főnökének közeli munkatársaként dolgozott. A szervezésben Princip mellett Trifko Grabež játszotta a legfontosabb szerepet: ugyanúgy nem töltötte be még huszadik életévét sem, mint Nedjelko Čabrinović. A Mlada Bosnia helyi szárnyával Danilo Ilić révén vették fel a kapcsolatot. A szerb hadsereg magas rangú tagjai ugyanakkor direkt módon biztosan nem támogatták a készülő akciót, sőt, a politikai vezetés részéről utasítás is érkezett a hatóságoktól a Boszniába készülő fiatal radikálisok őrizetbe vételére – ennek azonban az illetékesek végül nem szereztek érvényt.

Merénylők

Miután átjutottak Szarajevóba, az összeesküvőknek nem volt más dolguk, mint türelmesen várni. Különösebben meg sem kellett erőltetniük magukat, hiszen – mai fejjel szinte érthetetlen módon – a helyi lapok még a trónörökös autójának útvonalát is részletekbe menően közzétették a látogatás előtti napokban. A trónörökös június 28-ai vizitjének a korabeli legendárium szerint több kedvezőtlen előjele is volt: a hercegi párt szállító vasúti kocsinak meg kellett szakítania útját, mert tengelye átforrósodott, a mentesítésre küldött vagonban pedig kihunytak a fények. Miután gyertyát gyújtottak, a trónörökös – állítólag – még azt is megjegyezte: olyan, mintha egy kriptában lennének. Ezen túlmutató figyelmeztetés volt a bomba, ami a szarajevói pályaudvaron robbant, amikor befutott a szerelvény. Tizenegyen sérültek meg, többen súlyosan, Ferenc Ferdinánd azonban még annak dacára sem volt hajlandó félbeszakítani a látogatást, hogy ekkor már közvetlen környezete is ezt szorgalmazta. Méghozzá okkal: a pályaudvartól a polgármesteri hivatalig vezető út mentén összesen hét terrorista állt lesben akcióra készen, maroklőfegyverekkel, illetve robbanóeszközökkel felszerelkezve. Hárman is kézigránátot terveztek dobni az autóra, ám végül – ki tudja, miért – csak Čabrinović hajította el a saját fegyverét: a gránát célt tévesztett, és egy szárnysegédet sebesített meg Ferenc Ferdinánd és felesége helyett. Čabrinović ezután megpróbált kereket oldani, miközben társai szétszéledtek.

A konvoj útvonalát ezek után természetesen megváltoztatták, csak két gépkocsi maradt az eredeti tervek szerinti pályán, ám – mai fejjel szintén érthetetlen módon – a hercegi autó sofőrje egyszerűen nem vette figyelembe az új utasítást, és ezeket követte. Emiatt állították meg végül a menetet, és a járművet a trónörökös szerencsétlenségére pont ott akarták megfordítani, ahol Gavrilo Princip várakozott. A terrorista nem habozott, hanem kihasználta a hirtelen támadt kisebb zűrzavart: torkon lőtte a trónörököst és nejét, akik hamarosan belehaltak sérüléseikbe. Az összeesküvők közül mindössze egy személy, Muhamed Mehmedbasić tudott megszökni a hatóságok elől: Čabrinović meg akarta ölni magát, hogy ne kerüljön rendőrkézre, de nem járt sikerrel, így viszonylag gyorsan elfogták, akárcsak Principet, akit még a helyszínen őrizetbe vettek. Ők ketten gyorsan feladták a többieket, így hamarosan elkapták Ilićet, Veljko Čubrilovićot, Vaso Čubrilovićot, Cvjetko Popovićot és Miško Jovanovićot is.

Elítéltek, professzorok, miniszterek

A merényletben való részvételükért Ilićet, Veljko Čubrilovićot és Miško Jovanovićot kötél általi halálra ítélték. Princip, Grabež, Čabrinović és Popović ekkor még nem töltötték be huszadik életévüket, így az Osztrák−Magyar Monarchia törvényei értelmében nem lehetett őket kivégezni. Mindannyian Terezín börtönébe kerültek, ahol aztán hárman közülük tuberkulózisban haltak meg, Princip 1918-ban, Grabež és Čabrinović 1916-ban. A három halálra ítélt összeesküvőt 1915. február 3-án végezték ki Szarajevóban.

Az összeesküvők közül végül hárman élték túl az első világháborút. Cvjetko Popovićot a világháború végeztével a szövetségesek szabadon engedték: először filozófiát tanított különböző felsőoktatási intézményekben, majd a Szarajevói Múzeum etnográfiai gyűjteményének kurátora lett. A történtekről nem volt hajlandó nyilatkozni, mindössze egyszer, a merénylet ötvenötödik évfordulóján, 1969-ben, amikor leszögezte: amennyiben tudja, hová vezet Ferenc Ferdinánd megölése, bizonyosan nem vett volna részt benne. 1980-ban, 84 éves korában hunyt el. Vaso Čubrilović még őt is túlélte, és egyben ő vitte a legtöbbre a túlélők közül: kiszabadulása után évtizedekig tanított a Belgrádi Egyetemen, és emellett a politikában is aktívan részt vett. Számos tanulmányt írt az etnikai kisebbségek helyzetéről a Balkánon és Jugoszláviában, a második világháború után pedig még erdőügyi és agrárminiszteri bársonyszéket is kapott Tito marsall kormányában. 1990-ben, 93 éves korában hunyt el köztiszteletben álló professzorként, gyakorlatilag az összes mértékadó jugoszláv tudományos társaság tagjaként és számos európai egyetem díszdoktoraként.

Mehmedbasić volt az egyetlen merénylő, aki megúszta a felelősségre vonást. Ugyan július 12-én, a merénylet után bő két héttel a montenegrói hatóságok egy időre őrizetbe vették, két nap után – valószínűleg őrei segítségével – sikerült megszöknie Niksic börtönéből, majd a háború után, 1919-ben visszatért Szarajevóba, ahol hivatalosan is kegyelmet kapott. Egészen 1943-ig háborítatlanul élte mindennapjait, amikor is az év májusában horvát usztasák végeztek vele.