Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Beidou: jelentős fejlesztés még az idén?

Szöveg: Trautmann Balázs |  2019. március 14. 18:26

A kínai kormány tervei szerint még 2019 végéig a helyére kerül a saját fejlesztésű Beidou (BDS) globális navigációs rendszer újabb 8-10 műholdja.

1599200056
Az amerikai GPS-szel versenyző, 1994 óta épülő rendszer szintén egyaránt alkalmas polgári és katonai célokra. A Beidou 2018 decembere óta nyújt a világon 10 méteres, míg Ázsia csendes-óceáni területén 5 méteres pontosságú navigációt. A teljes rendszer 27 fő és nyolc támogató műholdat jelent majd, melyek a Földtől közepes távolságban dolgoznak. Ekkor már a hírek szerint a katonai felhasználók számra elérhető pontosság 10 centiméter lesz – a GPS hivatalosan 30 centiméterre képes.

A felhasználói bázis széles lesz: már most is 22 millió kínai jármű és 50 ezer hajó rendelkezik Beidou-alapú navigációs és nyomkövető rendszerrel, melyek telepítésére jogszabály is kötelezi a tulajdonosokat.

Fotó: static.gbtimes.com