Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bemutatkozhat Le Bourget-ban az F-35-ös

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2017. május 13. 21:41

Mindössze két héttel azután, hogy bejelentették, az F-35-ös az idei évben nem vesz részt külföldi marketing eseményen, a USAF mégis hivatalossá tette, hogy jövő hónapban a párizsi légiszalonra küldi legújabb gépét.

http://www.jetfly.hu/nemzetkozi/bemutatkozhat-le-bourget-ban-az-f-35-os
1596031891

A tavalyi évben a rövid úton fel- és függőlegesen leszálló F-35B változat már bemutatkozott az európai közönségnek Farnborough-ban, most a légierő F-35A típusa kerül sorra. Arról egyelőre nem közöltek információt, hogy a gép megtekinthető lesz-e a statikus soron is, vagy kizárólag a levegőben lesz látható.


Hosszú idő után repül egyébként Párizsba alacsony észlelhetőségű repülőgép, a statikus bemutatón utoljára 1991-ben az F-117-est tekinthette meg a nagyközönség, majd ezután 1995-ben jelent meg rövid időre egy Northrop Grumman B-2-es, de azóta ez lesz az első alkalom, hogy egy lopakodó részt vesz a légiszalonon.

Szintén kapcsolódó hír, hogy az oroszok is szívesen szerepelnének Le Bourget-ban, így jó eséllyel bőséges kínálatot láthatnak majd a kilátogatók. Szándékaik szerint a Szu-30SzM típust vinnék el Franciaországba, a feladat végrehajtására pedig a típusra frissen átképzett Orosz Lovagok ideális választásnak tűnnek, így várhatóan ők is részt vesznek Le Bourget-ban.

2013-ban a Szu-35Sz is látható volt Le Bourget-ban, a bemutatót Szergej Bogdan repülte.