Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Búcsú a holland Lynx helikopterektől

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. szeptember 24. 11:11

A holland védelmi minisztérium közleménye szerint szeptember 11-én teljesítették utolsó repülésüket és végleg kivonták a hadrendből a többcélú Westland Lynx helikoptereket. A típus 36 évnyi szolgálat után búcsúzott. Információk szerint, a helikopterekkel egy időben állították le a még üzemelő két Fokker 50–es szállítógépet is.

1595941901

A Lynx helikoptereket – amelyekből Hollandia összesen 24 darabot állított szolgálatba – még 1976-ban szerezték be. A forgószárnyasokat elsősorban kutató-mentő és tengeralattjáró-vadász feladatkörben alkalmazták. 1993-ban az összes Lynx átesett egy modernizáció programon, a helikopterek az SH–14D típusjelzést kapták.

A Lynx-ek feladatkörét a kivonást követően az Agusta-Bell AB–412 és a Eurocopter AS532 Cougarok veszik át, tervek szerint 2015-ig, majd őket az új NHI NH–90-esek váltják.

A Holland Királyi Haditengerészet a korábban megrendelt húsz NH90-esből az első darabot 2010 áprilisában vehette át. Tervek szerint az NH-90-esek 2015-re érik el a teljes bevethetőséget, amit természetesen befolyásolhat a helikopterek átadásának csúszása is.